A 2011-es az első BETT a brit kormányváltás óta. A kiállításon már nincs ott a Department for Education and Skills és a BECTA sem. Az IKT-s száguldás mondhatni nem létezik már, de az elmúlt évek fejlesztései még mozgásban tartják az Egyesült Királyság iskolát a forrásmegvonások fékezése közepette. Ennek fényében jó lenne tudni, hogy a BETT látogatói között nőtt-e a külföldiek részaránya. Fogadnék az igenre egy palack cseresznyés light kólában.
Színek
Az indiai illetőségű Designmate (eureka.in) évek óta jelen van puritán, szinte szóróanyagmentes standjával és érdekes színvilágú animációival. A színek erősek, felejthetetlenül markánsak. A konkurenciánál visszafogottabb a színvilág. A szemüveggel nézhető 3D-s mechanizmusok, sejten belüli folyamatok, fizikai jelenségek látványosak és furcsa, de szinte beleégnek az „áramköreinkbe”.
Korábban csak a 2Simple (http://www.2simple.com/) mutatott be ecset segítségével történő alkotást az interaktív táblán. Most ez több helyen is láthat, így a SMART standjánál is. Nem biztos, hogy meg tudnám védeni ezt a technikát egy vizuális kultúrát tanító ellenében, de tény, hogy így többen kipróbálhatják az ecsetet tét nélkül.
SMART
A SMART nem tétlenkedett az utóbbi időben sem. A világ felének interaktív tábla szállítója számos újítással jelentkezett a BETT-en. A tavaly bemutatott mixed reality és a 3D-s megjelenítés beépült a táblaszoftverbe. Kellemes megoldás, hogy a külső programmal készült modellek magában a Notebook szoftverben is forgathatók, de a látvány és az interakció a szokásos VRML-hez képest szerényebb. A kémiában, fizikában kevésbé vonzó a SMART megoldása, mert a vizualizációban, a modellezésben már előbbre tart a világ. Azonban általános célokra, épületek, állatok, tárgyak bemutatására jól használható ez a lehetőség. Az objektumok tengelyek mentén forgathatók, de ha a dokumentumkamerát is behívjuk a játékba, akkor a kockán levő jelek segítségével kicsit ügyesebben lehet a tárgyakat forgatni. Tanulság: jó objektumokkal jobban látszik ennek az előnye, jó, hogy nem molekulákat mutattak idén.
Örömteli az új szavazóeszköz, a SMART Response XE megjelenése, amely már képletek beírását is lehetővé teszi a matematika, a fizika és a kémia szerelmesei számára és azon diákok számára is, akiknek iskolai kötelességből kell az ujjaikat ilyesmire használni.
Évek óta várt fény bukkant fel az alagút végén. A SMART VE egy olyan szoftver, amely okostelefont alakít szavazóegységgé. Na, végre! – mondják sokan. Épp itt volt az ideje, hiszen sok mobileszközünk van, amelyek nem buták, sőt okosabbak az egyszerű szavazóegységeknél. A mobiltelefonos tanulói válaszadás alkalmazása azért felvet kérdéseket, így például azt, hogy van-e/lesz-e mindenkinek okostelefonja, hogy miként oldható meg az internetes kapcsolat használata kedvező anyagi feltételekkel (hogy a lefedettséget ne említsük), hogyan lehet elérni, hogy csak erre használják az órán a telefont stb.
“BETT morzsák II.” bejegyzéshez ozzászólás