A hasonlat sántít

Már legalább egy évtizede kering az a konferenciákon, hazai és külföldi írásokban is gyakran emlegetett hasonlat, hogy a száz évvel ezelőtti orvosok nem tudnának mit kezdeni a mai modern műtőkben, bezzeg a száz évvel ezelőtti tanárok vidáman boldogulnának a mai tantermekben. A hasonlat azt kívánja kiemelni, hogy az orvostudomány elképesztően fejlődött, de a pedagógia, az oktatástechnológia nem.

Nekem ez a hasonlat nem tetszik, mert sánta és szerintem nem áll meg a lábán. Régóta téma ez szakmai baráti körömben, de a Digitális Nemzedék Konferencia elegendő aktiválási energiát jelentett e bejegyzéshez.

Technológia

Az orvostudomány valóban sokat fejlődött. Az 1910-es években nem volt még penicillin, a fájdalomcsillapítás sem tartott ott, ahol ma és sorolhatnám. A műtéti technika is, mint minden más berendezés és eszköz, sokat fejlődött a mikroelektronika megszületésével. Azonban sokakban él az a tévhit, hogy a mai betegeket az orvostudomány csúcstechnológiájával és a legkorszerűbb tudományos eredmények ismeretében gyógyítják. Ez sajnos kevés beteget érint. Az orvostudományra éppúgy nem lenne szabad globális általánosságokat mondani, mint a pedagógiára, ugyanis a különböző kontinenseken nagyok a különbségek.

Mire gondol a hasonlat? Egy chicago-i kórházat hasonlítunk össze egy chicago-i iskolával? És melyik iskolával? És melyik kórházat?

Ha az orvosi technológia csúcsát hasonlítjuk össze egy korszerű technológiájú iskolával, akkor a hasonlat nem áll meg. Egy száz évvel ezelőtti tanár egy írásvetítővel sem tudna mit kezdeni, pedig ez a hidegfényű jóbarát igazán ósdi és mégis előfordul egy mai osztályteremben. És ott vannak az íróeszközök, a világítás és a sok satöbbi.

Hibáztathatók-e tanárok és dicsérhetők-e orvosok ebben a kérdésben? Általánosan biztos nem.

Az orvosi technológia fejlődését a gyógyításhoz szükséges eszközigény, a tervezői innováció és a jelentős piaci előnyök katalizálják. Az oktatástechnológia azonban az információs  társadalommal együtt fejlődik és jelentős piaci katalizátorok egyáltalán nem jellemzők.

Tudomány

Az orvostudomány fejlődését a pedagógia fejlődéséhez hasonlítani alma és körte. Az orvostudomány és a pedagógia is különböző mértékben korszerű szintjeit mutatja ma is intézményről intézményre. Gyógyítható a torokgyík és a tüdőbaj, de mind a mai napig orvosi- és gyógyszerészeti diplomát szerzett emberek hirdetik és gyakorolják a teljesen tudománytalan homeopátiát (vö. piaci előnyök). A pedagógia, a kognitív tudományok, az oktatástechnológia nem fejlődött volna? Dehogynem.

A mai szakorvos egy CT berendezéssel valóban korszerű benyomást kelt, de jó néhány tanár akad, aki hasonlóan korszerű, de a “berendezés” egy része a fejében van. A másik része pedig az iskolában. Ha a kórház olyan szegény lenne, hogy sokkal kevesebb CT lenne és az orvosoknak saját CT berendezéseket kellene vásárolni, hogy korszerűbbek legyenek, a hasonlat szempontjából igazságosabb, a betegek szempontjából sanyarúbb helyzet lenne.

Célcsoport

Az orvostudomány fejlődése révén több betegséget diagnosztizálnak ma mint száz éve. Az akkor ismert betegségek ma is hasonlóak. A száz évvel ezelőtti diákok a maiakkal igen nehezen tudnának szót érteni. A társadalom sokat fejlődött (hála az égnek) és a diákok élete, attitűdje, értékei stb. még egy évtized alatt is változnak, nemhogy száz év alatt. Az 1910-es évekből érkező pedagógus maximum annyira boldogulna a mai tanulókkal, mint orvostársa egy TBC-s beteggel.

Nem hiszem, hogy ma lehet jó pedagógus valaki, aki az információs világából, szakmai tevékenységéből kizárja az internetet vagy modern eszközöket. De azt sem hiszem, hogy semmit sem változott egy évszázad alatt az iskola világa, és jogos ez a pedagógusokra (mint én is) nézve (finoman szólva) kellemetlen hasonlat.

Van, aki úgy állítja be, hogy pusztán informatikai eszközökkel (hardver és szoftver) válhat korszerűvé az oktatás (vö. piaci előnyök) és van, aki az info-kommunikációs technológiát “gépezésnek”, opcionális hóbortnak tartja. Mindkettő rossz vonaton utazik.

Ez igazán olyan bejegyzés, amivel bizonyára lehet vitatkozni, jöhetnek a vélemények.

A hasonlat sántít” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Minden hasonlat sántít 🙂 ettől függetlenül szerintem jó bejegyzés és jó a kreatív, szokatlan nézőpont. A hasonlat valóban nem az igazi, ugyanakkor ebben komoly szerepe lehet annak is, hogy szerintem elhasználódott. Régóta, sokan és sok helyen mondták, ezért sincs akkora hatása. A természettudomány kontra neveléstudomány egyáltalán a pedagógia, mint tudomány olyan vita, ami külön bloghálózatot is simán életre hívni és üzemeltetni lenne képes, így a kommentet nem kanyarítanám ebbe az irányba. A természettudományok hatékonyságra és a pedagógia tudománytalanságára a legutóbb egy kiváló kolléga védésén, a bírálatok adott válaszban hallottam jó példát. “B” azzal védekezett, hogy a földre éppen visszahulló műholddal kapcsolatban órákkal a becsapódás előtt még a kontinens sem volt egyértelmű, pedig mérnökök és természettudósok számolták. Ilyen komolysággal a pedagógia tudománya is képes dolgozni, hiszen tudjuk, hogy ha semmi sem jön közbe, akkor holnap az iskolában szépen rendben lezajlanak az órák átlagos eredményességgel 🙂 Az orvos és pedagógus hasonlatot én is gyakran szoktam példaként használni, egy kicsit más hasonlatban. Szerintem a nagy különbség abban áll, hogy az orvosi munkának általában azonnali, vagy belátható időn belül következménye van, mégpedig emberi léptékű következménye. Ha egy orvos hibázik, téved, a szaktudása nem elég, vagy nem korszerű, akkor annak szinte mindig súlyos és visszavonhatatlan következménye van. Ezzel szemben a pedagógusnál ezek a feltételek nem igazak. Mintha nem élő emberről lenne szó, vagy a szakértelem hiánya nem okozna negatív követetkezményeket. Okoz, csak nem biztos a tünetek azonnal jelentkeznek, de akadnak rá példák, hogy 1-1 ember életébe kerülnek.

  2. Nehéz kérdés. Nehéz válasz. A pedagógusok mintegy feleannyi időt töltenek a felsőoktatásban a saját szakmájuk tanulásával, mint az orvosok. Figyelemmel kísérik a társtudományok fejlődését, eredményeit. Tudják, hogy ha itt vágnak, annak ott milyen hatása lehet. Tevékenységüket etikai bizottságok vizsgálják. Pedagógusaink tevékenységének eredménye, ahogyan János írta, sokkal lassabban, sokkal később jelentkezik. A probléma nem csak ez. Sok pedagógus nem is tudja, nem is képes felismerni, hogy ha “itt vág, akkor az ott milyen hatással van”. A saját szakmájuk, tudományterületük ismerete mellett pszichológusnak, pszichiáternek, mentálhigiánés szakembernek, stb. kellene lenniük ahhoz, hogy a személyiség fejlődését teljes felelősséggel tudják irányítani. Ma ezek a kompetenciák pedagógusaink nagy részében hiányoznak, hiszen alkalmuk sem volt tanulni. De lehet, hogy nem is nagyon szeretnék … Zsolnai József kidolgozta számos tanári szerep professziogramját. Nem lelkesedtek érte sem a felsőoktatásban, sem a közoktatásban dolgozók.

  3. Visszajelzés: A tanár nem ember

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.