Platón buborékja

A világlátott emberek régen sok jót és sok rosszat tapasztaltak és figyeltek meg utazásaik során. A közösségi média érdeme, hogy közel hozta és láthatóvá tette a tudatlanságot. Világlátottnak lenni ma már egészen mást jelent. Ma már nagyon sokaknak van olyan (hamis?) érzése, hogy látja, tudja, mi történik a világban.

640px-An_Illustration_of_The_Allegory_of_the_Cave,_from_Plato’s_Republic

forrás: 4edges [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Platón kb. 2500 évvel ezelőtt azon morfondírozott, hogy a valóságból mennyi és milyen az, amit az ember láthat. Elég nagy „influencer” volt ahhoz, hogy elképzelései fennmaradtak dialógusaiban. Híres barlanghasonlata a valóság és látszat viszonyáról szól: a barlang egy belső falához egész életükben lánchoz kötött emberek nem látnak ki a barlangból, de a falon árnyakat látnak – számukra ez a világ és a minden, amit igyekeznek megérteni, megmagyarázni. A kinti hangok eltorzulva, halkan szűrődnek be, a fények csak árnyékok formájában sejtetnek valamit. A görög filozófus és ókori „blogger” azt is felveti, hogy ha egy ilyen leláncolt embert egyszer kiengednének és lassan megvilágosodna, majd visszatérne és mesélne, akkor nem fogadnák lelkesen (kicsit sem).

A digitális technológia világában, ma a neten bárki megkeresheti, amire kíváncsi, százakkal van kapcsolatban, ezernyi információt kap a világról és ehhez már nem kell kiválasztottnak lenni, nem kell okosnak lenni, sem gazdagnak. A technológia ismer bennünket, tudják, mit szoktunk keresni, mire kattintunk, kik az ismerőseink, mit szoktunk vásárolni és még nagyon sok dolgot (és annál még egy kicsivel többet is). A technológia ezen felül még olyan kedves, hogy a mi érdekünkben, az előzőek ismeretében annyira személyre szabja a kereséseinket, a feldobott hirdetéseket, azt, hogy milyen posztokat látunk inkább a közösségi médiában stb., hogy ezzel mindenkit el is határol a saját világába. Ezt az elhatárolást nevezte Eli Pariser 2011-ben szűrőbuboréknak (angolul filter bubble).

FilterBubble

szűrőbuborék (forrás: Evbestie [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons)

Ha tehát azt hisszük, hogy mindent látunk a böngészőn keresztül, akkor lehet, hogy nem így van, csak a saját barlangunkban vagyunk leláncolva. A szűrőbuborék miatt hiába ülünk egy moziban, nem egy filmet nézünk. Ha egy diáknak azt mondjuk, keressen a neten, nézzen utána ennek vagy annak, akkor bizonyára sikerülhet neki, de ahány diák, ahány eszköz, ahány szűrőbuborék, annyiféle is lehet a világban való kutakodás útja. Ezért is ad különféle eredményt például a Youtube-labirintus játék attól függően, hogy ki játszik.

Sokan azt mondják, hogy a buborékban élve nem ismerhetünk meg más nézőpontokat, de ha tudunk a buborékról, tudatosan egy kicsit át is lehet nézni rajta, főleg, ha nem a közösségi médiát használjuk elsődlegesen tájékozódásra és mindenre. Nem egy csapatban játszunk, mert a Facebook és társai a szűrőbuborékba zárt embermilliókból élnek és amellett, hogy a buborék hasznos oldalát is élvezzük, nem sok választásunk van abban, hogy miként szeretnénk digitálisan „világot látni”.

Tudatos internethasználatra, kritikai gondolkodásra kellene megtanítanunk a gyerekeket. Kezdjük azzal, hogy pedagógusként nem a közösségi médiát használjuk tanulási környezetnek, hanem az erre szolgáló felületeket.

Nem tudom, hogy ezeket a sorokat elolvassa-e valaki a buborékon túl.

Ál webkettő terjed

A facebook elég webkettes, de az emberek nem.

Some rights reserved by vincos (http://www.flickr.com/photos/vincos)Nemrégiben olvashattunk arról, hogy a facebook a magyar netezők körében is átvette a vezető helyet az iwiwtől.  Sokan nem kedveltük az iwiwet már egy jó ideje, mert nem használta ki, ami a webkettőnek nevezett internetezésbe beleférne. Ha ez a hír öröm, akkor szerintem korai.

Oktatási berkekben évek óta foglalkozunk azzal, hogy megmutassuk a pedagógusoknak a webkettő adta lehetőségeket. A képzéseken persze csak a technológia és a módszertan jelenik meg. Van, amit a képzéseken nem lehet megtanulni, csak egy kicsit “megfertőződni”, “elcsábulni”. Amikor felmerül, hogy a tanárok egy része az ötleteit, anyagait, óravázlatait nem osztja meg a kollégáival bólogatáscunami indul a képzéseken.

A magyar felhasználók többsége abszolút webegyes, akik közzétételre használják az iwiwet is és a facebookot is, amennyiben fotókról, linkekről és terjeszthető net-csecsebecsékről van szó és kiélik azt, amin egy évtizede túl vannak azok, akik weblapokat, honlapot tudtak szerkeszteni.

Egyre több tanár lép be a facebookra, de a fentieken túl ízig-vérig webegyesen működik ott, ha ugyan rendszeresen belép. A webkettes online jelenlét  értelmét veszti, ha kéthetente benézünk a facebookra. A megosztás előfordul, de a kommentelés már ritka vagy pedig az üzenetküldés helyettesítője.

Felmerülhet az, hogy a webkettő sokféleképpen értelmezhető és ha már belépünk egy közösségi oldalra és ismerősöket (barátokat – jaj, dehogy) jelölünk, az már a Web 2.0. Szerintem a webkettő  az, amikor a tartalom létrehozása és megosztása rendszeres tevékenység.

Ezzel szemben mit látunk?

  • rengeteg új felhasználó van, akik nem ismerik és nem értik a közösségi média működését – ha elég sokan vannak, akkor maga a hely meg is változik ennek következtében (ez történt a wiw-vel is, akkor még i nélkül)
  • minimális azon felhasználók száma (különösen igaz ez kedvenceinkre, a tanárokra), akik létrehoznak valamit és azt megosztják, és kíváncsiak a visszajelzésekre
  • a lájkolás nem komment, az igazi komment már érdemi tartalom – ritka
  • kevés az aktív magyar felhasználó (még a facebook-os játékok sem működnek jól – ez nem tragédia) – nincs kritikus tömeg
  • a tanár-diák kapcsolat szempontjából a facebook olyan tulajdonságait használjuk, amelyeket az e-mail és a chat is tud (hogy még milyen gondok vannak ezzel, arról itt kapartuk meg a felszínt)
  • érdekes lenne látni, hogy oktatási célból hányan használják a csoportokat, az eseményeket a facebook-on – saját, nem reprezentatív tapasztalatom szerint kevesen

A facebook nem megkerülhető ma. Nincs mese. Pedagógusként nehéz helyzet, hogy “barát”-ként jelölnek be tanítványok vagy éppen kerülnek el. Egyre többen foglalkoznak a kérdéssel, sajnos inkább csak messze tőlünk. A tanárok számára a dupla profil az egyik lehetőség, ahogy itt is ajánlják.

C2 on Prezi – a Sulinetwork 2010 konferencia egyik szekciójában felmerült gondolatok

A facebook-on kívül vannak sokkal érdekesebb, webkettes lehetőségek is. De még ott tartunk, hogy egy tematikus, testreszabott wiki létrehozása szuper innovatívnak számít Magyarországon.

Remélem, katalizáltam a kommentelést 🙂

photo: Some rights reserved by vincos

Hanyagolt hagymahéjak

Hogyan szólunk a családnak, hogy elkészült az ebéd? Bemondatjuk a Kossuth Lajos rádióban? Ha egy diákunknak üzenünk, akkor miért kell az üzenetet olvasnia még sok száz embernek?

Ahová mi belépünk, az onnantól egy más hely. Ezt sokszor és sokféle helyzetben elmondtuk már. Amiről most írok, azt a wiw (akkor még így hívták) beindulásakor éreztem. Nagyon sokan felfedezték maguknak a közösségi oldalakat, pedagógus kollégák is. Most a facebook érte el a divatosság magasabb fokát és most már azok is ott vannak, akik nem is igazán értik a működését.

Tanárként érdekes kérdés, hogy visszaigazoljuk-e a bejelölést, illetve e-privát szféránk mely rétegeibe engedjük be a munkatársakat, diákokat. Erről egy kollégám nagyon alaposan és érdekesen írt a Tanárblogon. Olyan ismerősöm is van, aki a facebook-on egyszercsak jelezte, hogy viszlát kollégák, viszlát főnökök, mostantól e-barátaimmal tartom itt a kapcsolatot, szakmai hálózatom a linkedin-en él tovább. Azt nem tudom, hogy hányan mentek át, de az átmenet nem egy csillagkapun, inkább egy szitán történhetett.

Jól van az, hogy ilyen hirdetményeket látunk az üzenőfalon?

Szóljatok a IX. D-ből Bübinek, hogy szóljon Gombiéknak, hogy holnap hozzon szótárt!

vagy

Lacika, Marika, Jenőke, … jó volt a felelés, majdnem 4-es szinten vagytok nyelvtanból. Hallom, hogy Ernő is jó volt ma fizikából. Majd hozzátok be az ellenőrzőket. Puszi!!!!

Ezeket a tanár kollégák által írt üzeneteket minden ismerősük olvassa vagy még többen is. A közösségi oldalak is megengedik a csoportok kommunikációját és persze a privát levelezést is. Az e-mail sem ment ki a divatból. Vajon a nebuló e-mailt nem is olvas, csak facebook-ot?

Annyi szép rétege (hogy ne mondjam, hagymahéja) van ezeknek a webkettes alkalmazásoknak, miért nem használjuk? Napi tapasztalatom, hogy levelezési listán rendszeresen nem sikerül az üzenetek privátságát jól belőni. Sokszor küldenek az emberek listára olyasmit, ami egy vagy néhány emberre tartozik vagy ennek ellenkezője is igaz. Azt is hallottam, hogy azért van így ez, mert így egyszerűbb.

Mi itt a harci helyzet? Kukacokat keresek az almában vagy valóban gond van a szállítmánnyal?

diákok és tanárok a facebook-ról beszélnek itt