DigComp 2.0

Azt, hogy mi is a digitális kompetencia, időről időre megkérdezzük, valamint el is kell magyaráznunk, mert sokan vannak, akik csak hírből ismerik. Valamiért ez nehezen változik. Maga a kompetencia is összetett, hiszen a tudás, a készségek és az attitűd alkotnak egységet. Ha csak az egyiket gondozzuk, a siker nem lesz maradandó. Miként a technológia és lassan a társadalom is, a digitális kompetenciáról alkotott elképzelés is változik, fejlődik.

A digitális kompetenciának több értelmezése is van, kezdve a jó örCaévani és társai értelmezéseeg Calvani-féle megközelítéssel, amely még 2008-ban jelent meg és egyszerűsége volt az egyik erőssége. Calvani és társai rámutattak arra, hogy a digitális kompetencia és a fejlesztése sem egyszerű, hiszen több dimenzió együttes fejlesztése szükséges más és más módszerekkel. Az akkoriban kimondott legerősebb állítás az volt, hogy a digitális kompetencia fejlesztése sokak feladata és nem csupán az informatika tantárgy bűvkörébe tartozik. Ezt ma sem tette még magáévá mindenki. Kivéve azokat a kutatókat, akik egy ehhez nagyon hasonló modellel rukkoltak elő 2012-ben.

Az UNESCO az információs műveltséget az információs társadalom sarokpontjaként és alapvető emberi jogként értelmezte már a 2005-ös Alexandriai Nyilatkozatban. A digitális vonatkozások egy nagyobb egész részei, amelyben az olvasás és a számolás is szerepel (természetesen).

A DigComp első változata 2013-ban jelent meg (Anusca Ferrari munkája) mint a digitális kompetencia megértésének és fejlesztésének Európai keretrendszere.  Ebben öt kompetenciaterület szerepel: információ, kommunikáció, tartalomkészítés, biztonság, problémamegoldás. Ezeket ez a dokumentum már mint a digitális állampolgárság komponenseit azonosította és bontotta további 21 területre. A keretrendszer a szakpolitika fonrtos dokumentuma volt az 21. századi oktatás és képzés tekintetében.

digcomp1

DigComp 1.0 területek

digcompA 2016-os év egyik gyümölcse a DigComp 2.0, amely mindössze néhány, de annál fontosabb elemmel bővítette az első keretrendszert. A változtatást a technológiai változások és a társadalom új, a digitalizáció hatására ébredő elvárásai indukálták. A korábban meghatározott területek azonos szerkezetben, de bővített vagy új formában jelennek meg a DigComp 2.0-ban, valamint a dokumentum kitér az egyes kompetenciaelemekben való jártasság szintjeire is. A digitális kompetencia területek fejlődése miatt a dokumentum jobbnak látja egy szószedet formájában definiálni a kulcsfogalmakat.

digcomp2

DigComp 2.0 területek

A DigComp 2.0-ban legfelsőbb szinten az “adatműveltség” és az együttműködés megjelenése a legérdekesebb, azonban van néhány más újdonság is. Ezek közé tartozik a digitális jólét, a személyes adatok védelme, a programozás új, egyszerűbb és korszerűbb értelmezése. A programozás egy új nyelv és egyben együttműködési forma az ember és az életünkben megjelenő gépek között sokféle tudományterületen. Ezért is különösen fontos, hogy megértsük a szerepét és kiszabadítását az informatika tanteremből.

A Digitális Oktatási Stratégia, amely egy sok tekintetben soha nem látott dokumentum a digitális kompetencia fejlesztésének irányában, a DigComp 2.0 európai keretrendszerre is hivatkozik mint elérendő, elérhető cél.

A digitális kompetencia változik, de a fejlesztése egyre inkább elengedhetetlen az oktatásban. A jövő csak digitálisan kompetens, 21. századi emberekkel lehet sikeres. Ehhez persze digitálisan kompetens szülők és pedagógusok is elengedhetetlenek (lennének).

Reklámok

A tankönyvek alkonya

A tankönyvek alkonya már eljött, csak sok helyen erős mesterséges világítással próbálják leplezni az elmúlást. A mesterséges világítás nem jó és ráadásul sokba is kerül. Volt idő, amikor a tankönyvek olyan tudáskonzervek voltak, amelyek jól pótolták a nehezen elérhető könyveket és jó társai voltak a tudás egyedüli birtokosaiként fellépő pedagógusoknak. Nekem hosszú heteken át kellett még leveleznem a kolozsvári egyetem kémikusával, hogy választ kapjak egy-két kérdésemre, amiben a tanáraim nem tudtak segíteni (sajnos) és az elérhető néhány könyv sem segített (sajnos). (Ma is megvannak az egyetemi kémikus „papír” levelei :-)) Az izgalmas témakörök ma is hiányoznak sok tankönyvből, az “apróbetűs” részek kicsit lettek nagyobbak. Ma már inkább arra van szükség, hogy a kíváncsi diák jól boldoguljon az internetes információhalmazban és kellően kritikusan vizsgálódjon. Ezekre volna szükség.

"Rozsda marja, nem ragyog"

“Rozsda marja, nem ragyog”

Tankönyvet írni nem egyszerű feladat. Nem is kellene fáradni vele. Ez a formátum egyre inkább muzeális a digitalizálódó világban, amelytől az iskola falai ma még sokszor megóvják a benne dolgozókat. Az elmúlt években sok tankönyvkiadó megpróbálta digitálisan kiegészíteni a tankönyveit és (fáj még leírni is) a munkafüzeteit. A legtöbb esetben az elavult, száraz, rugalmatlan tananyagokat ültették át digitális formába. Nem sokat ér, ha nem ceruzával, hanem billentyűzettel írunk be valamit, vagy ha a térképen megmozdulnak egyes alakzatok minél költséghatékonyabban elkészített animációk formájában. Néhány kísérlet alapján zsákutcának tűnik az is, ha a digitális ruhába öltöztetett tankönyv tabletekre költözik.

Ez nehéz ügy

Ez nehéz ügy

Sokat érne, ha átgondolnánk az egész tankönyv-tananyag kérdéskört és ezt azzal kezdenénk, ha mindent újragondolnánk. A „mindent” azt, hogy jelenti, hogy „mindent” és nem azt, hogy „valamit”: tantárgyakat, témaköröket, tanulási célokat, fejlesztési célokat és az ezeket szolgáló technológiai megoldásokat.

Sokszor kérdeznek így kollégák: „Nem tudsz valamilyen jó anyagot X tantárgyhoz?” A válasz: „Mit szeretnél elérni? Milyen tevékenységeket szeretnél a diákokkal megvalósítani?” Nagyon sokan a tabletek és okosmobilok világában is a kész tananyagokat, konzervként tálalható oldalakat, appokat keresnek. Ez a megközelítés már 15 éve is virágzott csak akkor még honlapokat és Flash animációkat kerestek a tanáremberek.
A célokhoz és a tevékenységekhez kell megfelelő digitális technológiát, e-eszközt keresni, amely segít túllépni a memoritereken, a definíciók mechanikus ismeretén, a tipikus „dolgozatkérdéseken” és a tanulást az alkotás, a kutatás, a problémamegoldás tájaira vezeti. Ilyesmi nincs a tankönyvekben még akkor sem, ha digitálisan elérhetők, digitálisan kivetíthetők. A csodaszép grafika, az ergonomikus tálalás, a szép animációk (ezek igen ritkák) csak kellemes kinézetet varázsolnak a digitális tananyagoknak, de a pedagógiai hozadék kevéske, ha a megközelítés, a tevékenységek (feladatok), az értékelés módjai nem változnak. A tananyagszerzők nem mindegyike érti jól a dolgát, nem mindegyike érzi a XXI. századot és szinte egyike sem érdekelt abban, hogy a megszokott, drága, a papír fogságába zárt tankönyvek alapjaiban megváltozzanak.

A "tankönyv" kulcsszóhoz a képadatbázisban az "unalom" szó gyakori kapcsolat

A “tankönyv” kulcsszóhoz a képadatbázisban az “unalom” szó gyakori kapcsolat

Vannak már eszközök, amelyek a tantárgyi célok sokaságát segítenek elérni, mégsem egy tantárgyhoz kötődnek. Jól lehet dolgozni fogalomtérképekkel, tartalomkészítő eszközökkel, (ön)értékelő eszközökkel, adaptív tananyagelemekkel, amelyek figyelik a tanuló előrehaladását. Ezen kívül nagyon sokat lehet tanulni, ha szövegekkel dolgozunk. A szövegeket ne temessük, akkor sem, ha a tankönyvekben előforduló szövegek túl hosszúak, bonyolultak, esetleg hibásak és sokszor nem szólítják meg a tanulókat.

A tanulóknak ma már nem tartalomfogyasztóknak kell lenniük, hanem a tudáselemek értelmezőinek és alkotóinak. A digitális világ elrozsdásította a jól bejáratott régi feladatokat és módszereket. Ne féljünk megszabadulni ezektől! Tabletünkre ne konzerveket keressünk, amelyekről azt gondoljuk, hogy helyettünk is megtanítják a diáknak, amit kell! Ne azt tanítsuk, amit tudunk, hanem azt, amit kell!

A hasonlat sántít

Már legalább egy évtizede kering az a konferenciákon, hazai és külföldi írásokban is gyakran emlegetett hasonlat, hogy a száz évvel ezelőtti orvosok nem tudnának mit kezdeni a mai modern műtőkben, bezzeg a száz évvel ezelőtti tanárok vidáman boldogulnának a mai tantermekben. A hasonlat azt kívánja kiemelni, hogy az orvostudomány elképesztően fejlődött, de a pedagógia, az oktatástechnológia nem.

Nekem ez a hasonlat nem tetszik, mert sánta és szerintem nem áll meg a lábán. Régóta téma ez szakmai baráti körömben, de a Digitális Nemzedék Konferencia elegendő aktiválási energiát jelentett e bejegyzéshez.

Technológia

Az orvostudomány valóban sokat fejlődött. Az 1910-es években nem volt még penicillin, a fájdalomcsillapítás sem tartott ott, ahol ma és sorolhatnám. A műtéti technika is, mint minden más berendezés és eszköz, sokat fejlődött a mikroelektronika megszületésével. Azonban sokakban él az a tévhit, hogy a mai betegeket az orvostudomány csúcstechnológiájával és a legkorszerűbb tudományos eredmények ismeretében gyógyítják. Ez sajnos kevés beteget érint. Az orvostudományra éppúgy nem lenne szabad globális általánosságokat mondani, mint a pedagógiára, ugyanis a különböző kontinenseken nagyok a különbségek.

Mire gondol a hasonlat? Egy chicago-i kórházat hasonlítunk össze egy chicago-i iskolával? És melyik iskolával? És melyik kórházat?

Ha az orvosi technológia csúcsát hasonlítjuk össze egy korszerű technológiájú iskolával, akkor a hasonlat nem áll meg. Egy száz évvel ezelőtti tanár egy írásvetítővel sem tudna mit kezdeni, pedig ez a hidegfényű jóbarát igazán ósdi és mégis előfordul egy mai osztályteremben. És ott vannak az íróeszközök, a világítás és a sok satöbbi.

Hibáztathatók-e tanárok és dicsérhetők-e orvosok ebben a kérdésben? Általánosan biztos nem.

Az orvosi technológia fejlődését a gyógyításhoz szükséges eszközigény, a tervezői innováció és a jelentős piaci előnyök katalizálják. Az oktatástechnológia azonban az információs  társadalommal együtt fejlődik és jelentős piaci katalizátorok egyáltalán nem jellemzők.

Tudomány

Az orvostudomány fejlődését a pedagógia fejlődéséhez hasonlítani alma és körte. Az orvostudomány és a pedagógia is különböző mértékben korszerű szintjeit mutatja ma is intézményről intézményre. Gyógyítható a torokgyík és a tüdőbaj, de mind a mai napig orvosi- és gyógyszerészeti diplomát szerzett emberek hirdetik és gyakorolják a teljesen tudománytalan homeopátiát (vö. piaci előnyök). A pedagógia, a kognitív tudományok, az oktatástechnológia nem fejlődött volna? Dehogynem.

A mai szakorvos egy CT berendezéssel valóban korszerű benyomást kelt, de jó néhány tanár akad, aki hasonlóan korszerű, de a “berendezés” egy része a fejében van. A másik része pedig az iskolában. Ha a kórház olyan szegény lenne, hogy sokkal kevesebb CT lenne és az orvosoknak saját CT berendezéseket kellene vásárolni, hogy korszerűbbek legyenek, a hasonlat szempontjából igazságosabb, a betegek szempontjából sanyarúbb helyzet lenne.

Célcsoport

Az orvostudomány fejlődése révén több betegséget diagnosztizálnak ma mint száz éve. Az akkor ismert betegségek ma is hasonlóak. A száz évvel ezelőtti diákok a maiakkal igen nehezen tudnának szót érteni. A társadalom sokat fejlődött (hála az égnek) és a diákok élete, attitűdje, értékei stb. még egy évtized alatt is változnak, nemhogy száz év alatt. Az 1910-es évekből érkező pedagógus maximum annyira boldogulna a mai tanulókkal, mint orvostársa egy TBC-s beteggel.

Nem hiszem, hogy ma lehet jó pedagógus valaki, aki az információs világából, szakmai tevékenységéből kizárja az internetet vagy modern eszközöket. De azt sem hiszem, hogy semmit sem változott egy évszázad alatt az iskola világa, és jogos ez a pedagógusokra (mint én is) nézve (finoman szólva) kellemetlen hasonlat.

Van, aki úgy állítja be, hogy pusztán informatikai eszközökkel (hardver és szoftver) válhat korszerűvé az oktatás (vö. piaci előnyök) és van, aki az info-kommunikációs technológiát “gépezésnek”, opcionális hóbortnak tartja. Mindkettő rossz vonaton utazik.

Ez igazán olyan bejegyzés, amivel bizonyára lehet vitatkozni, jöhetnek a vélemények.

Iskola tanári szoba nélkül

A tanár megérkezik az iskolába, kabátját és egyéb holmiját egy kártyával nyitható szekrénybe teszi. A tanításhoz szükséges eszközök, papírok, dossziék egy gurulós tárolóban vannak, amit a tanár minden délután hazavisz. A gurulós tároló tetején van a tanár laptopja, ezekkel indul tanítani, megbeszélésekre, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokra. Tanári szoba egyáltalán nincs az iskolában.

közös terek

Nem egy sci-fi novella kezdődik így. Ez a helyzet egy még az Egyesült Királyságban is különleges iskolában, ahol múlt héten jártam látogatóban egy nemzetközi csoporttal. A Cornwallis Academy sok egyéb ok miatt is különleges, például vannak falak nélküli tantermeik is, de ez egy külön bejegyzést érdemel.

szekrényMiért is lenne tanári szoba? A nagyobb tanári megbeszélésekhez, értekezletekhez erre alkalmas termek vannak (a hazai iskolákban is). A kisebb, akár diákokkal folytatott megbeszélésekhez az iskola hatalmas csarnokában rengeteg közös tér van asztallal, székkel, konnektorokkal a laptopok számára. Nem elírás: laptop. Manapság Magyarországon folyamatosan vitázom pedagógus kollégákkal, hogy lehet-e valaki jó tanár laptop vagy számítógép használata nélkül. Nem bonyolult a válaszom: nem. Nemcsak felkészült, szakmailag korszerű ismeretekkel rendelkező tanár nem lehet, de az internet használata nélkül, a csak hagyományos média (könyvek, televízió, rádió) információira támaszkodva még tájékozott, önálló gondolkodású ember sem.

Mit tartunk a tanáriban? Papíron levő információkat, bögréket, tollakat, fotókat, dolgozatokat. Egyik sem kiált a tanári szoba után. A Cornwallis Academy egy középiskola, ahova 13-18 éves diákok járnak. Nekik és a tanároknak is chipkártyájuk van, ezzel férnek hozzá a szekrényeikhez (ahol a laptopjaikat tölthetik is) és ezzel fizetnek a büfében is, ezért pénztárca nem szükséges. Ez a chipkártya nem a 25. század technológiája, a 20. században is megvolt már.

csarnokA diákok számára sincs külön szoba, ahol a bögréjüket elhelyezhetnék. Nekik is van szekrényük és ott tartják a váltócipőt és ott tölthetik fel mobiltelefonjukat és laptopjukat. Ez utóbbi sajnos álom még nagyon sok helyen. A diákok által használt saját laptop érdekes kihívásokat hozna. A jelenleg is létező megoldások, ami sajnos valamiért tanulói laptopnak hívnak e honban, nem saját laptopok, gyakorlatilag mobil géptermek. A tanulói laptopokat talán azért nevezték így, mert a billentyűzet és a kijelző apró és a diákok keze is kicsi. Sajnos a szemük nem kicsi…

A kenti Cornwallis Academy sok mindenben különleges még. Például hetedikben kötelező a mandarin. Nem a gyümölcs, hanem a kínai nyelv tanulása. Az iskolában nem láttam egy interaktív táblát sem. Helyette mindenütt hatalmas érintőképernyős plazma kivetítők vannak.

Tanári szoba nincs.

ez is közös, nyitott tér

ez is közös, nyitott tér

Takarítás a feladatgyűjteményben

Some rights reserved by adactio

Előfordul, hogy az ember komolyabban körülnéz az éléskamrában és azt veszi észre, hogy lejárt élelmiszerek, kissé már penészes alapanyagok, erősebb szagú táplálékok tespednek ott.

Nézzünk körül a módszertani éléskamrában is! A XX. század végén még izgalmas volt az, hogy az interneten mi minden lelhető fel; az ott található érdekességek felkutatása, elolvasása szinte csoda volt. Olyan feladatokkal próbálkoztunk, hogy nézz utána az interneten, hogy hogyan készül a kenyér vagy  melyek a Föld bolygó jellemzői és készíts belőle egy beadandó házi dolgozatot. Elmúlt. Az ilyen feladatok egy kicsit megpenészedtek. A copy/paste, az egyszerű összeollózás technikája miatt ezek a feladatok sokszor nem táplálják a tudást.

Sokszor felteszik egymásnak a kérdést tanárok, hogy mi a teendő. Megoldás, ha minden beadott feladatot a gugli segítségével ellenőrzünk? Megoldás, de ettől az éléskamránk nem lesz frissebb. Dobjuk ki bátran az összes unalmas és mechanikus ollózással megoldható feladatot! 

Persze nem jó, ha a módszertani éléskamra kiürül. A témákat kicsit megdolgozva olyan fontos készségekhez, képességekhez juthatunk el, amelyekről mindenki álmodik. Például a kenyeret vagy Föld nevű bolygót ne dobáljuk el, hanem alakítsuk át:

  • Hasonlítsd össze a Föld bolygóra vonatkozó információkat, amelyeket ezen, illetve ezen az oldalon találsz! (kritikus gondolkodás)
  • Készíts képregényszerű animációs filmet/fotósztorit a Föld kialakulásából! (kreativitás, innováció, együttműködés, IKT)
  • Egy pék a kenyeret egy régi recept alapján készítette, de a piaci helyzet arra kényszeríti, hogy az egészséges életmód jegyében új termékekkel és új receptúrával álljon elő. Készítsd el a pék új szórólapját, plakátját, amely bemutatja a változásokat! (problémamegoldás, kreativitás, IKT)
  • Egy óvoda évek óta a Tradíció Pékségtől vásárolja a zsemlét, kenyeret. A szülők egy rendkívüli szülői értekezletet kezdeményeznek annak érdekében, hogy a gyerekek más pékárút kapjanak az oviban. Játsszátok el a szülői értekezletet úgy, hogy legyen köztetek óvónő, dadus, dietetikus, pék a Tradíció Pékségből, pék az új pékségből, szülők, önkormányzati képviselő stb. (kommunikáció, kreativitás)

Sok feladatról azután derül ki, hogy jó valamire (azaz fejleszt), miután kitaláltuk. Lehetne ez fordítva is, törekedhetünk tudatosan is arra, hogy számos, sokszor 21. századinak nevezett készségeket fejlesszünk a 21. század második évtizedében, amikor ezek már egyáltalán nem újdonságok a módszertani éléskamrában. Talán ezek a készségek nem is kedvelik, hogy őket még mindig újként, friss, ropogós 21. századiként aposztrofálják.

Takarítani necesse est. 

Nem minden projekt projekt

Besenyő I.V. István nagy szolgálatot tesz, amikor megmondja, hogy mi hülyeség és mi nem az. A világot nézve több Besenyő I.V. Istvánra lenne szükség, sőt én bátorkodnék javaslatot tenni egy külön minisztérium felállítására is e témában. A projekt szó olyan kopott, mint Forrest Gump cipője, miután keresztülfutott az Egyesült Államokon. Úton és útfélen is, így az oktatásban is találkozunk a projekt megnevezéssel. Van aki prodzsektnek ejti. Brrrr.

Az iskolákban nem mindig szabad akaratból jelenik meg a projekt elnevezés. Pályázati kötelesség is lehet ez. A gond az, hogy az, amit a tanárok, iskolák projektnek neveznek, az nagyon ritkán az. Gond ez? Ühüm.

Gyakran projektnek nevezik az olyan tevékenységet, ami nem fér be a hagyományos tanórai keretekbe, így például otthon vagy szakkörön is foglalkoznak vele a diákok. Hasonlóan gyakran projektnek nevezik azt is, ha a tanulók hosszabb ideig foglalkoznak egy témakörrel. Ezek ritkán igazi projektek.

Nem projekt, ha nincs a munkának nagyon pontosan meghatározott célja, definiált eredménye, végterméke. Nem projekt, ha nincs meghatározva a végeredmény eléréséhez szükséges lépések, feladatok, felelősök és határidők sorozata. Nem projekt, ha nincs együttműködés a diákok között. Ez utóbbi olyan módszertani betegség, amely a csoportmunkát is fertőzi. Attól, hogy csoportban dolgoznak a diákok, a gyakorlatban ritka, hogy együtt is működnek.

A projektpedagógia nem rosszul csengő kifejezés, hiszen sokak úgy gondolnak rá, mint valami, ami erőt lehelhet az elgémberedett tanórákba. Lehelhet, ez meglehet, ellenben kellemetlen lehet, mert rengeteg cselekedet esetleg nem teljesen felel meg eme rendszernek.

A projektpedagógia alkalmazása komoly tervezést, előkészületet kíván a pedagógustól. Attól, hogy másképp dolgoznak a diákok, önmagában még nem biztos, hogy munkájuk érdekes, eredményes lesz. A projektek célkitűzései, az előre kitalált határidők és mérföldkövek biztonságot adnak a tanulóknak és miközben nem unatkoznak, ízelítőt kaphatnak abból, ahogy a korszerű munkahelyek egy részén zajlik az élet. Ideje őszintén azt is belátnunk, hogy az iskola mai működési rendje aligha barátja a projekteknek. Az iskolavezetés könnyen elveheti a levegőt a projektek elől. Sokszor el is veszi.

Érdemes olvasgatni az eTwinning központi portálján megtalálható félig vagy majdnem egészen kidolgozott projektötleteket és -terveket. Az eTwinning jó keretet ad a nemzetközi kapcsolatokban működő projektekhez, de vigyázat: ettől még lehet rosszul csinálni az egészet. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy sikeresen lebonyolított projektekről olvassunk, mert lehet, hogy jó ötleteink nem tudják megtermékenyíteni a munkát, ha nem projektet valósítunk meg. Projektnek nevezni mindenféle tanulókkal végzett, hosszabb időn keresztül elhúzódó, talán többféle tantárgyhoz kapcsolódó munkát olyan, mint szakácsművészetnek nevezni mindent, ami a konyhákban zajlik.

A projektpedagógia megismerése megéri a fáradtságot és ehhez számos segítség létezik, ha megvan a szándék. E helyen is örömmel újságolom, hogy az eTwinning nemzetközi díjazottai között van a Be Twin! projekt is, amely a szegedi Orczy István Általános iskola és az olaszországi Arnolfo di Cambio iskola együttműködésében valósult meg.  A szegedi iskola pedagógusának, Kiss Mónikának a munkája megtekinthető a http://www.sulinet.hu/iktmuhely_2010/tanitasi_orak/elo_idegen_nyelv/la_scuola/index.html címen az IKT műhely 2010 anyagában is.

A probléma , amit felvetettem általános. A szűkített tudás olyan össznépi felbátorodással párosul manapság, hogy annak a következményei ugyan beláthatatlanok, mégis láthatók. Egy képzett projektmenedzser ismerősömöm rendszeresen látom a fizikai tüneteket, amikor látja, hogy ki mindenki képes magát projektmenedzsernek nevezni és mi mindenre mondják rá, hogy projekt. Sic transit gloria mundi.

Tanári e-mail @

Történt pedig, hogy számítógépnél ülő emberek azt mondták nekem, hogy magasak az elvárásaim, ne számítsak arra, hogy minden tanár használja az e-mailt és egyébként pedig nem része a munkájuknak az e-mail. Ha ezt nem hallom, fel se merült volna bennem, hogy megkérdezzek más, ugyancsak számítógép mellett ülő embereket, hogy mit gondolnak erről. Hogy én mit gondolok, arról lentebb írok.

A kérdőívet a facebook-on, e-mailen és az iwiw-en terjesztettem. 48 óra alatt 172 válasz érkezett (az iwiw csak pár delikvenst hozott a végén). A kérdőív persze nem kutatás, nem reprezentatív. Azokat kérdeztem meg, akiktől indult az impulzus: számítógép mellett ülő embereket.

A válaszadók foglalkozása megoszlott, de kicsit több, mint a fele pedagógus volt. A nemek aránya már nem volt ennyire kiegyensúlyozott. Ha a tanári szakmát nézzük, akkor a nők többsége nem lephet meg senkit (sőt), de azt hihettük volna, hogy a netező emberek között több a férfi. De a magyarázat nem bonyolult, a válaszadó pedagógusok között sok-sok nő volt.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a válaszadó szerint hozzátartozik-e a tanári munkához az e-mail használata.

Arról a négy válaszadóról, aki szerint nem elvárható azt tudjuk, hogy pedagógusok és nők is egyúttal.

A második  kérdés arra vonatkozott, hogy vajon mennyi az elvárt gyakoriság e-mailek megtekintésére.

Azok, akik szerint nincs elvárás ezzel kapcsolatban mind nők voltak, de nem mind pedagógusok. Az elvárható válaszadási idő tekintetében a 48 óra győzött lóhosszal megelőzve a 24 órát. Aranyosnak érzem, hogy a 10 nap is kapott szavazatot. Aranyos, mert ezt már olyan hosszúnak érzem, hogy itt már abszolút labdába rúg a posta is.

A beérkezett válaszokban kutakodva megnéztem, hogy a nemek aránya mi az e-mailek ellenőrzési gyakoriságával kapcsolatban. Azért érdekes ez, mert elhangzó érv az, hogy a nők otthon több olyan feladatot is ellátnak, amely csökkenti az e-mailezésre fordítható időt.

Látható, hogy mindennapos e-mailezést nagyobb számban űzik a férfiak, mint a nők.

Érdekes eredményt mutat a fenti grafikon. A férfiak szerint inkább: “ej, ráérünk válaszolni még.” Ha már e-maileznek, akkor a nők gyorsabban elintézik, mint a férfiak.

De kanyarodjunk vissza, hogy miért is indult rövid útjára a kérdőív? Szóval a tanárok és az e-mail. Nem tudom, hogy mennyi idő telik még el, hogy az e-mail vagy az Internet ne legyen “a jövő zenéje” vagy csudabogarak elfoglaltsága. Magam 19 éve használok e-mailt és tanárként ugyanolyan természetesnek tartom a használatát, mint a piros színű tollét. Akárki mondhatja és sajnos mondja is, hogy a tanárok munkaköri leírásában ez nem szerepel. Valóban.

Lehet-e jó tanár, aki rá se néz a netre, rá se néz az e-mailre (amely lassan már megy ki a divatból)? Sokan mondják, hogy: miazhogynagyonis. Úgy látom, hogy nagyon derék ember, kedves pedagógus lehet, de jónak akkor mondható, ha a kismillió tanári készség, szaktudás, ésatöbbi mellett a Nemzeti Alaptantervet ismeri és követi. A Nat pedig több kulcskompetenciát is kiemel, például a digitálisat is. Ha gond, hogy biológiaórán nem foglalkozunk a hatékony, önálló tanulás fejlesztésével vagy történelem órán a szociális kompetencia fejlesztésével, akkor gond az is, ha a digitális írástudás kimarad.

Ha az orvostól elvárjuk, hogy a viszonylag friss orvostudományi eredmények ismeretében gyógyítson (amelyekről a szaksajtóból vagy képzéseken értesült), a pedagógustól is elvárható hasonló.