Youtube-labirintus

Erdély aranykorától az AC/DC-ig

Minden mindennel talán nem, de sok minden sok mindennel összefügg. Amikor 1990-ben elkezdte nagy utazását a világháló, azaz a World Wide Web (ami nem ugyanaz, mint az Internet) a legizgalmasabbnak azt találta mindenki, hogy a szövegek egy kattintással (kezdetben enterrel) egy másik, akár nagyon messze levő szöveghez kapcsolódnak és ez a sok kapcsolódás (link) egy idő után hatalmas hálózattá és teljesen hétköznapivá vált. A szövegek kiegészültek mindenféle médiummal, így a hipertext aztán hipermédiává vált.

Ma senki sem lepődik meg, ha gyorsan érdekes útvonalakon egészen távoli helyekre vagy érdekes fogalmakhoz jutunk el a böngészőnk segítségével. Játszani is lehet ezzel. Egy ilyen játék, ha egy Youtube-videótól egy másik videóhoz próbálunk eljutni úgy, hogy közben nem írunk be keresőkifejezést, csak másik videóra kattintunk, aztán egy másikra, mindaddig, míg a célhoz jutunk.

A Youtube-on botorkálva pattant elém az Erdély aranykora című (film)videó és arra voltam kíváncsi, hogy hány kattintásra van tőle az AC/DC (ez egy zenekar) Hells bells című muzsikája.

Ez a játék nem új, de annak „megér egy misét”, aki még nem kísérletezett ezzel és szeretne valami könnyed játékot kipróbálni a diákokkal, gyakorlatilag bármilyen tantárgyhoz kapcsolódva és nagy sokféle korosztállyal. A játék lényege, hogy a Youtube által, a jobb oldalon felajánlott videók közül kattintunk egyre és így lépünk a következő állomásra és ezt addig ismételjük, amíg el nem jutunk a célvideóhoz.

Ez a Youtube-labirintus alkalmat ad arra, szó essen néhány fontos témáról:

  • A világhálón a tartalmi elemek között kapcsolatok vannak és ebből egy egyre nagyobb hálózat kerekedik, növekszik
  • Ha megosztunk egy videót, akkor nagyon fontos a címe, a leírása, a címkéi, a szerző (ez néhány a metaadatok közül)
  • A videómegosztón az sem mindegy, hogy egy videót hányan néznek meg, hányan jelölik kedvencüknek (vagy éppen ellenkezőleg), milyen lejátszási listákba kerül bele stb.
  • Egy felhasználó videózási szokásait nem őrzi hétpecsétes titok, ha be vagyunk jelentkezve vagy egyszerűen csak mindig ugyanazon az eszközön, esetleg ugyanazzal a böngészővel videózunk. (Én úgy játszottam, hogy kétféle böngészőn is kipróbáltam, ki voltam jelentkezve és töröltem a böngészési előzményeket.)
  • Nem meglepő, ha a Youtube minket érdeklő videókat ajánl megtekintésre, megjegyzi, hogy mely videókat hagytunk félbe
  • Érdemes az érdekes videókat menteni vagy lejátszási listákba gyűjteni, ahonnan persze el is tűnhetnek, ha törlik őket
  • A játék hasonlít arra, amit Karinthy a Láncszemekben felvetett és amelyet ma már Hat lépés távolságként emlegetünk
  • A játékban nem csak egy megoldás létezik arra, hogy eljussunk a kezdőpontból a végpontba

A játék lehetőséget ad arra, hogy a tanulók gondolkodási készségeit fejlesszük, ez egy tanárnak nem rossz ígéret.

A Youtube-labirintus játékhoz mindenki saját szabályokat alkothat, a lebonyolítás is ezerféle lehet, íme néhány ötlet:

  • Számíthat az lépések száma vagy éppen az idő, vetélkedőben is szerepelhet
  • A diákok bemutathatják egymásnak, hogy milyen állomásokon át jutottak el A-ból B-be, meg is oszthatók ezek az útvonalak (lejátszási lista)
  • A játékosok saját címkéket is javasolhatnak a talált videókhoz
  • Meg lehet kötni, hogy csak adott nyelvű vagy adott témakörhöz kapcsolódó videók lehetnek a labirintus állomásai
  • A kezdőpontot és a célvideót is ajánlhatják diákok, sőt össze lehet kapcsolni így két diákot ér pármunkában dolgozhatnak
  • A játékot mobileszközön is lehet játszani
  • A Youtube labirintus nincs az iskolai környezethez kötve, osztálykiránduláson vagy házi feladatként is játszható
  • Ha a diákok más osztályokkal, iskolákkal is kapcsolatban állnak (pl. eTwinning), akkor akár két város, két ország, két kultúra stb. videói között is lehet kalandozni

A Youtube-labirintushoz hasonlóan lehet játszani ugyanígy a Wikipédia szócikkekkel.

Nekem az Erdély aranykora hét kattintásra volt az AC/DC-től, de sok útvonal létezik.

Reklámok

Miniprojekt tervezése a Digitális Témahétre

A digitális pedagógia (kinek mit is jelent ez) sok iskolában jelen van a tanév során, de a tanév rendjében van egy kiemelt időszak is, a Digitális Témahét, amikor a technológiai eszközökkel támogatott projektek nagyobb teret és figyelmet kapnak. A Digitális Témahétre regisztráló iskolák nem egy tanórányi vállalást tesznek, ennél komolyabb, nagyobb pedagógiai hozadékkal járó, legalább 5 tanórát, de akár egy hetet is átfogó miniprojekteket terveznek.

A miniprojektek tervezéséről tavaly tartottam egy online előadást, amely még most is használható a felkészüléshez.

Íme egy útiterv mindazoknak, akik regisztrálnak és részt vesznek a Digitális Témahéten.roadmap

A fent roadmap letölthető nagyobb méretben.

DigComp 2.0

Azt, hogy mi is a digitális kompetencia, időről időre megkérdezzük, valamint el is kell magyaráznunk, mert sokan vannak, akik csak hírből ismerik. Valamiért ez nehezen változik. Maga a kompetencia is összetett, hiszen a tudás, a készségek és az attitűd alkotnak egységet. Ha csak az egyiket gondozzuk, a siker nem lesz maradandó. Miként a technológia és lassan a társadalom is, a digitális kompetenciáról alkotott elképzelés is változik, fejlődik.

A digitális kompetenciának több értelmezése is van, kezdve a jó örCaévani és társai értelmezéseeg Calvani-féle megközelítéssel, amely még 2008-ban jelent meg és egyszerűsége volt az egyik erőssége. Calvani és társai rámutattak arra, hogy a digitális kompetencia és a fejlesztése sem egyszerű, hiszen több dimenzió együttes fejlesztése szükséges más és más módszerekkel. Az akkoriban kimondott legerősebb állítás az volt, hogy a digitális kompetencia fejlesztése sokak feladata és nem csupán az informatika tantárgy bűvkörébe tartozik. Ezt ma sem tette még magáévá mindenki. Kivéve azokat a kutatókat, akik egy ehhez nagyon hasonló modellel rukkoltak elő 2012-ben.

Az UNESCO az információs műveltséget az információs társadalom sarokpontjaként és alapvető emberi jogként értelmezte már a 2005-ös Alexandriai Nyilatkozatban. A digitális vonatkozások egy nagyobb egész részei, amelyben az olvasás és a számolás is szerepel (természetesen).

A DigComp első változata 2013-ban jelent meg (Anusca Ferrari munkája) mint a digitális kompetencia megértésének és fejlesztésének Európai keretrendszere.  Ebben öt kompetenciaterület szerepel: információ, kommunikáció, tartalomkészítés, biztonság, problémamegoldás. Ezeket ez a dokumentum már mint a digitális állampolgárság komponenseit azonosította és bontotta további 21 területre. A keretrendszer a szakpolitika fonrtos dokumentuma volt az 21. századi oktatás és képzés tekintetében.

digcomp1

DigComp 1.0 területek

digcompA 2016-os év egyik gyümölcse a DigComp 2.0, amely mindössze néhány, de annál fontosabb elemmel bővítette az első keretrendszert. A változtatást a technológiai változások és a társadalom új, a digitalizáció hatására ébredő elvárásai indukálták. A korábban meghatározott területek azonos szerkezetben, de bővített vagy új formában jelennek meg a DigComp 2.0-ban, valamint a dokumentum kitér az egyes kompetenciaelemekben való jártasság szintjeire is. A digitális kompetencia területek fejlődése miatt a dokumentum jobbnak látja egy szószedet formájában definiálni a kulcsfogalmakat.

digcomp2

DigComp 2.0 területek

A DigComp 2.0-ban legfelsőbb szinten az “adatműveltség” és az együttműködés megjelenése a legérdekesebb, azonban van néhány más újdonság is. Ezek közé tartozik a digitális jólét, a személyes adatok védelme, a programozás új, egyszerűbb és korszerűbb értelmezése. A programozás egy új nyelv és egyben együttműködési forma az ember és az életünkben megjelenő gépek között sokféle tudományterületen. Ezért is különösen fontos, hogy megértsük a szerepét és kiszabadítását az informatika tanteremből.

A Digitális Oktatási Stratégia, amely egy sok tekintetben soha nem látott dokumentum a digitális kompetencia fejlesztésének irányában, a DigComp 2.0 európai keretrendszerre is hivatkozik mint elérendő, elérhető cél.

A digitális kompetencia változik, de a fejlesztése egyre inkább elengedhetetlen az oktatásban. A jövő csak digitálisan kompetens, 21. századi emberekkel lehet sikeres. Ehhez persze digitálisan kompetens szülők és pedagógusok is elengedhetetlenek (lennének).

A tankönyvek alkonya

A tankönyvek alkonya már eljött, csak sok helyen erős mesterséges világítással próbálják leplezni az elmúlást. A mesterséges világítás nem jó és ráadásul sokba is kerül. Volt idő, amikor a tankönyvek olyan tudáskonzervek voltak, amelyek jól pótolták a nehezen elérhető könyveket és jó társai voltak a tudás egyedüli birtokosaiként fellépő pedagógusoknak. Nekem hosszú heteken át kellett még leveleznem a kolozsvári egyetem kémikusával, hogy választ kapjak egy-két kérdésemre, amiben a tanáraim nem tudtak segíteni (sajnos) és az elérhető néhány könyv sem segített (sajnos). (Ma is megvannak az egyetemi kémikus „papír” levelei :-)) Az izgalmas témakörök ma is hiányoznak sok tankönyvből, az “apróbetűs” részek kicsit lettek nagyobbak. Ma már inkább arra van szükség, hogy a kíváncsi diák jól boldoguljon az internetes információhalmazban és kellően kritikusan vizsgálódjon. Ezekre volna szükség.

"Rozsda marja, nem ragyog"

“Rozsda marja, nem ragyog”

Tankönyvet írni nem egyszerű feladat. Nem is kellene fáradni vele. Ez a formátum egyre inkább muzeális a digitalizálódó világban, amelytől az iskola falai ma még sokszor megóvják a benne dolgozókat. Az elmúlt években sok tankönyvkiadó megpróbálta digitálisan kiegészíteni a tankönyveit és (fáj még leírni is) a munkafüzeteit. A legtöbb esetben az elavult, száraz, rugalmatlan tananyagokat ültették át digitális formába. Nem sokat ér, ha nem ceruzával, hanem billentyűzettel írunk be valamit, vagy ha a térképen megmozdulnak egyes alakzatok minél költséghatékonyabban elkészített animációk formájában. Néhány kísérlet alapján zsákutcának tűnik az is, ha a digitális ruhába öltöztetett tankönyv tabletekre költözik.

Ez nehéz ügy

Ez nehéz ügy

Sokat érne, ha átgondolnánk az egész tankönyv-tananyag kérdéskört és ezt azzal kezdenénk, ha mindent újragondolnánk. A „mindent” azt, hogy jelenti, hogy „mindent” és nem azt, hogy „valamit”: tantárgyakat, témaköröket, tanulási célokat, fejlesztési célokat és az ezeket szolgáló technológiai megoldásokat.

Sokszor kérdeznek így kollégák: „Nem tudsz valamilyen jó anyagot X tantárgyhoz?” A válasz: „Mit szeretnél elérni? Milyen tevékenységeket szeretnél a diákokkal megvalósítani?” Nagyon sokan a tabletek és okosmobilok világában is a kész tananyagokat, konzervként tálalható oldalakat, appokat keresnek. Ez a megközelítés már 15 éve is virágzott csak akkor még honlapokat és Flash animációkat kerestek a tanáremberek.
A célokhoz és a tevékenységekhez kell megfelelő digitális technológiát, e-eszközt keresni, amely segít túllépni a memoritereken, a definíciók mechanikus ismeretén, a tipikus „dolgozatkérdéseken” és a tanulást az alkotás, a kutatás, a problémamegoldás tájaira vezeti. Ilyesmi nincs a tankönyvekben még akkor sem, ha digitálisan elérhetők, digitálisan kivetíthetők. A csodaszép grafika, az ergonomikus tálalás, a szép animációk (ezek igen ritkák) csak kellemes kinézetet varázsolnak a digitális tananyagoknak, de a pedagógiai hozadék kevéske, ha a megközelítés, a tevékenységek (feladatok), az értékelés módjai nem változnak. A tananyagszerzők nem mindegyike érti jól a dolgát, nem mindegyike érzi a XXI. századot és szinte egyike sem érdekelt abban, hogy a megszokott, drága, a papír fogságába zárt tankönyvek alapjaiban megváltozzanak.

A "tankönyv" kulcsszóhoz a képadatbázisban az "unalom" szó gyakori kapcsolat

A “tankönyv” kulcsszóhoz a képadatbázisban az “unalom” szó gyakori kapcsolat

Vannak már eszközök, amelyek a tantárgyi célok sokaságát segítenek elérni, mégsem egy tantárgyhoz kötődnek. Jól lehet dolgozni fogalomtérképekkel, tartalomkészítő eszközökkel, (ön)értékelő eszközökkel, adaptív tananyagelemekkel, amelyek figyelik a tanuló előrehaladását. Ezen kívül nagyon sokat lehet tanulni, ha szövegekkel dolgozunk. A szövegeket ne temessük, akkor sem, ha a tankönyvekben előforduló szövegek túl hosszúak, bonyolultak, esetleg hibásak és sokszor nem szólítják meg a tanulókat.

A tanulóknak ma már nem tartalomfogyasztóknak kell lenniük, hanem a tudáselemek értelmezőinek és alkotóinak. A digitális világ elrozsdásította a jól bejáratott régi feladatokat és módszereket. Ne féljünk megszabadulni ezektől! Tabletünkre ne konzerveket keressünk, amelyekről azt gondoljuk, hogy helyettünk is megtanítják a diáknak, amit kell! Ne azt tanítsuk, amit tudunk, hanem azt, amit kell!

A hasonlat sántít

Már legalább egy évtizede kering az a konferenciákon, hazai és külföldi írásokban is gyakran emlegetett hasonlat, hogy a száz évvel ezelőtti orvosok nem tudnának mit kezdeni a mai modern műtőkben, bezzeg a száz évvel ezelőtti tanárok vidáman boldogulnának a mai tantermekben. A hasonlat azt kívánja kiemelni, hogy az orvostudomány elképesztően fejlődött, de a pedagógia, az oktatástechnológia nem.

Nekem ez a hasonlat nem tetszik, mert sánta és szerintem nem áll meg a lábán. Régóta téma ez szakmai baráti körömben, de a Digitális Nemzedék Konferencia elegendő aktiválási energiát jelentett e bejegyzéshez.

Technológia

Az orvostudomány valóban sokat fejlődött. Az 1910-es években nem volt még penicillin, a fájdalomcsillapítás sem tartott ott, ahol ma és sorolhatnám. A műtéti technika is, mint minden más berendezés és eszköz, sokat fejlődött a mikroelektronika megszületésével. Azonban sokakban él az a tévhit, hogy a mai betegeket az orvostudomány csúcstechnológiájával és a legkorszerűbb tudományos eredmények ismeretében gyógyítják. Ez sajnos kevés beteget érint. Az orvostudományra éppúgy nem lenne szabad globális általánosságokat mondani, mint a pedagógiára, ugyanis a különböző kontinenseken nagyok a különbségek.

Mire gondol a hasonlat? Egy chicago-i kórházat hasonlítunk össze egy chicago-i iskolával? És melyik iskolával? És melyik kórházat?

Ha az orvosi technológia csúcsát hasonlítjuk össze egy korszerű technológiájú iskolával, akkor a hasonlat nem áll meg. Egy száz évvel ezelőtti tanár egy írásvetítővel sem tudna mit kezdeni, pedig ez a hidegfényű jóbarát igazán ósdi és mégis előfordul egy mai osztályteremben. És ott vannak az íróeszközök, a világítás és a sok satöbbi.

Hibáztathatók-e tanárok és dicsérhetők-e orvosok ebben a kérdésben? Általánosan biztos nem.

Az orvosi technológia fejlődését a gyógyításhoz szükséges eszközigény, a tervezői innováció és a jelentős piaci előnyök katalizálják. Az oktatástechnológia azonban az információs  társadalommal együtt fejlődik és jelentős piaci katalizátorok egyáltalán nem jellemzők.

Tudomány

Az orvostudomány fejlődését a pedagógia fejlődéséhez hasonlítani alma és körte. Az orvostudomány és a pedagógia is különböző mértékben korszerű szintjeit mutatja ma is intézményről intézményre. Gyógyítható a torokgyík és a tüdőbaj, de mind a mai napig orvosi- és gyógyszerészeti diplomát szerzett emberek hirdetik és gyakorolják a teljesen tudománytalan homeopátiát (vö. piaci előnyök). A pedagógia, a kognitív tudományok, az oktatástechnológia nem fejlődött volna? Dehogynem.

A mai szakorvos egy CT berendezéssel valóban korszerű benyomást kelt, de jó néhány tanár akad, aki hasonlóan korszerű, de a “berendezés” egy része a fejében van. A másik része pedig az iskolában. Ha a kórház olyan szegény lenne, hogy sokkal kevesebb CT lenne és az orvosoknak saját CT berendezéseket kellene vásárolni, hogy korszerűbbek legyenek, a hasonlat szempontjából igazságosabb, a betegek szempontjából sanyarúbb helyzet lenne.

Célcsoport

Az orvostudomány fejlődése révén több betegséget diagnosztizálnak ma mint száz éve. Az akkor ismert betegségek ma is hasonlóak. A száz évvel ezelőtti diákok a maiakkal igen nehezen tudnának szót érteni. A társadalom sokat fejlődött (hála az égnek) és a diákok élete, attitűdje, értékei stb. még egy évtized alatt is változnak, nemhogy száz év alatt. Az 1910-es évekből érkező pedagógus maximum annyira boldogulna a mai tanulókkal, mint orvostársa egy TBC-s beteggel.

Nem hiszem, hogy ma lehet jó pedagógus valaki, aki az információs világából, szakmai tevékenységéből kizárja az internetet vagy modern eszközöket. De azt sem hiszem, hogy semmit sem változott egy évszázad alatt az iskola világa, és jogos ez a pedagógusokra (mint én is) nézve (finoman szólva) kellemetlen hasonlat.

Van, aki úgy állítja be, hogy pusztán informatikai eszközökkel (hardver és szoftver) válhat korszerűvé az oktatás (vö. piaci előnyök) és van, aki az info-kommunikációs technológiát “gépezésnek”, opcionális hóbortnak tartja. Mindkettő rossz vonaton utazik.

Ez igazán olyan bejegyzés, amivel bizonyára lehet vitatkozni, jöhetnek a vélemények.

Iskola tanári szoba nélkül

A tanár megérkezik az iskolába, kabátját és egyéb holmiját egy kártyával nyitható szekrénybe teszi. A tanításhoz szükséges eszközök, papírok, dossziék egy gurulós tárolóban vannak, amit a tanár minden délután hazavisz. A gurulós tároló tetején van a tanár laptopja, ezekkel indul tanítani, megbeszélésekre, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokra. Tanári szoba egyáltalán nincs az iskolában.

közös terek

Nem egy sci-fi novella kezdődik így. Ez a helyzet egy még az Egyesült Királyságban is különleges iskolában, ahol múlt héten jártam látogatóban egy nemzetközi csoporttal. A Cornwallis Academy sok egyéb ok miatt is különleges, például vannak falak nélküli tantermeik is, de ez egy külön bejegyzést érdemel.

szekrényMiért is lenne tanári szoba? A nagyobb tanári megbeszélésekhez, értekezletekhez erre alkalmas termek vannak (a hazai iskolákban is). A kisebb, akár diákokkal folytatott megbeszélésekhez az iskola hatalmas csarnokában rengeteg közös tér van asztallal, székkel, konnektorokkal a laptopok számára. Nem elírás: laptop. Manapság Magyarországon folyamatosan vitázom pedagógus kollégákkal, hogy lehet-e valaki jó tanár laptop vagy számítógép használata nélkül. Nem bonyolult a válaszom: nem. Nemcsak felkészült, szakmailag korszerű ismeretekkel rendelkező tanár nem lehet, de az internet használata nélkül, a csak hagyományos média (könyvek, televízió, rádió) információira támaszkodva még tájékozott, önálló gondolkodású ember sem.

Mit tartunk a tanáriban? Papíron levő információkat, bögréket, tollakat, fotókat, dolgozatokat. Egyik sem kiált a tanári szoba után. A Cornwallis Academy egy középiskola, ahova 13-18 éves diákok járnak. Nekik és a tanároknak is chipkártyájuk van, ezzel férnek hozzá a szekrényeikhez (ahol a laptopjaikat tölthetik is) és ezzel fizetnek a büfében is, ezért pénztárca nem szükséges. Ez a chipkártya nem a 25. század technológiája, a 20. században is megvolt már.

csarnokA diákok számára sincs külön szoba, ahol a bögréjüket elhelyezhetnék. Nekik is van szekrényük és ott tartják a váltócipőt és ott tölthetik fel mobiltelefonjukat és laptopjukat. Ez utóbbi sajnos álom még nagyon sok helyen. A diákok által használt saját laptop érdekes kihívásokat hozna. A jelenleg is létező megoldások, ami sajnos valamiért tanulói laptopnak hívnak e honban, nem saját laptopok, gyakorlatilag mobil géptermek. A tanulói laptopokat talán azért nevezték így, mert a billentyűzet és a kijelző apró és a diákok keze is kicsi. Sajnos a szemük nem kicsi…

A kenti Cornwallis Academy sok mindenben különleges még. Például hetedikben kötelező a mandarin. Nem a gyümölcs, hanem a kínai nyelv tanulása. Az iskolában nem láttam egy interaktív táblát sem. Helyette mindenütt hatalmas érintőképernyős plazma kivetítők vannak.

Tanári szoba nincs.

ez is közös, nyitott tér

ez is közös, nyitott tér

Takarítás a feladatgyűjteményben

Some rights reserved by adactio

Előfordul, hogy az ember komolyabban körülnéz az éléskamrában és azt veszi észre, hogy lejárt élelmiszerek, kissé már penészes alapanyagok, erősebb szagú táplálékok tespednek ott.

Nézzünk körül a módszertani éléskamrában is! A XX. század végén még izgalmas volt az, hogy az interneten mi minden lelhető fel; az ott található érdekességek felkutatása, elolvasása szinte csoda volt. Olyan feladatokkal próbálkoztunk, hogy nézz utána az interneten, hogy hogyan készül a kenyér vagy  melyek a Föld bolygó jellemzői és készíts belőle egy beadandó házi dolgozatot. Elmúlt. Az ilyen feladatok egy kicsit megpenészedtek. A copy/paste, az egyszerű összeollózás technikája miatt ezek a feladatok sokszor nem táplálják a tudást.

Sokszor felteszik egymásnak a kérdést tanárok, hogy mi a teendő. Megoldás, ha minden beadott feladatot a gugli segítségével ellenőrzünk? Megoldás, de ettől az éléskamránk nem lesz frissebb. Dobjuk ki bátran az összes unalmas és mechanikus ollózással megoldható feladatot! 

Persze nem jó, ha a módszertani éléskamra kiürül. A témákat kicsit megdolgozva olyan fontos készségekhez, képességekhez juthatunk el, amelyekről mindenki álmodik. Például a kenyeret vagy Föld nevű bolygót ne dobáljuk el, hanem alakítsuk át:

  • Hasonlítsd össze a Föld bolygóra vonatkozó információkat, amelyeket ezen, illetve ezen az oldalon találsz! (kritikus gondolkodás)
  • Készíts képregényszerű animációs filmet/fotósztorit a Föld kialakulásából! (kreativitás, innováció, együttműködés, IKT)
  • Egy pék a kenyeret egy régi recept alapján készítette, de a piaci helyzet arra kényszeríti, hogy az egészséges életmód jegyében új termékekkel és új receptúrával álljon elő. Készítsd el a pék új szórólapját, plakátját, amely bemutatja a változásokat! (problémamegoldás, kreativitás, IKT)
  • Egy óvoda évek óta a Tradíció Pékségtől vásárolja a zsemlét, kenyeret. A szülők egy rendkívüli szülői értekezletet kezdeményeznek annak érdekében, hogy a gyerekek más pékárút kapjanak az oviban. Játsszátok el a szülői értekezletet úgy, hogy legyen köztetek óvónő, dadus, dietetikus, pék a Tradíció Pékségből, pék az új pékségből, szülők, önkormányzati képviselő stb. (kommunikáció, kreativitás)

Sok feladatról azután derül ki, hogy jó valamire (azaz fejleszt), miután kitaláltuk. Lehetne ez fordítva is, törekedhetünk tudatosan is arra, hogy számos, sokszor 21. századinak nevezett készségeket fejlesszünk a 21. század második évtizedében, amikor ezek már egyáltalán nem újdonságok a módszertani éléskamrában. Talán ezek a készségek nem is kedvelik, hogy őket még mindig újként, friss, ropogós 21. századiként aposztrofálják.

Takarítani necesse est.