A tankönyvek alkonya

A tankönyvek alkonya már eljött, csak sok helyen erős mesterséges világítással próbálják leplezni az elmúlást. A mesterséges világítás nem jó és ráadásul sokba is kerül. Volt idő, amikor a tankönyvek olyan tudáskonzervek voltak, amelyek jól pótolták a nehezen elérhető könyveket és jó társai voltak a tudás egyedüli birtokosaiként fellépő pedagógusoknak. Nekem hosszú heteken át kellett még leveleznem a kolozsvári egyetem kémikusával, hogy választ kapjak egy-két kérdésemre, amiben a tanáraim nem tudtak segíteni (sajnos) és az elérhető néhány könyv sem segített (sajnos). (Ma is megvannak az egyetemi kémikus „papír” levelei :-)) Az izgalmas témakörök ma is hiányoznak sok tankönyvből, az “apróbetűs” részek kicsit lettek nagyobbak. Ma már inkább arra van szükség, hogy a kíváncsi diák jól boldoguljon az internetes információhalmazban és kellően kritikusan vizsgálódjon. Ezekre volna szükség.

"Rozsda marja, nem ragyog"

“Rozsda marja, nem ragyog”

Tankönyvet írni nem egyszerű feladat. Nem is kellene fáradni vele. Ez a formátum egyre inkább muzeális a digitalizálódó világban, amelytől az iskola falai ma még sokszor megóvják a benne dolgozókat. Az elmúlt években sok tankönyvkiadó megpróbálta digitálisan kiegészíteni a tankönyveit és (fáj még leírni is) a munkafüzeteit. A legtöbb esetben az elavult, száraz, rugalmatlan tananyagokat ültették át digitális formába. Nem sokat ér, ha nem ceruzával, hanem billentyűzettel írunk be valamit, vagy ha a térképen megmozdulnak egyes alakzatok minél költséghatékonyabban elkészített animációk formájában. Néhány kísérlet alapján zsákutcának tűnik az is, ha a digitális ruhába öltöztetett tankönyv tabletekre költözik.

Ez nehéz ügy

Ez nehéz ügy

Sokat érne, ha átgondolnánk az egész tankönyv-tananyag kérdéskört és ezt azzal kezdenénk, ha mindent újragondolnánk. A „mindent” azt, hogy jelenti, hogy „mindent” és nem azt, hogy „valamit”: tantárgyakat, témaköröket, tanulási célokat, fejlesztési célokat és az ezeket szolgáló technológiai megoldásokat.

Sokszor kérdeznek így kollégák: „Nem tudsz valamilyen jó anyagot X tantárgyhoz?” A válasz: „Mit szeretnél elérni? Milyen tevékenységeket szeretnél a diákokkal megvalósítani?” Nagyon sokan a tabletek és okosmobilok világában is a kész tananyagokat, konzervként tálalható oldalakat, appokat keresnek. Ez a megközelítés már 15 éve is virágzott csak akkor még honlapokat és Flash animációkat kerestek a tanáremberek.
A célokhoz és a tevékenységekhez kell megfelelő digitális technológiát, e-eszközt keresni, amely segít túllépni a memoritereken, a definíciók mechanikus ismeretén, a tipikus „dolgozatkérdéseken” és a tanulást az alkotás, a kutatás, a problémamegoldás tájaira vezeti. Ilyesmi nincs a tankönyvekben még akkor sem, ha digitálisan elérhetők, digitálisan kivetíthetők. A csodaszép grafika, az ergonomikus tálalás, a szép animációk (ezek igen ritkák) csak kellemes kinézetet varázsolnak a digitális tananyagoknak, de a pedagógiai hozadék kevéske, ha a megközelítés, a tevékenységek (feladatok), az értékelés módjai nem változnak. A tananyagszerzők nem mindegyike érti jól a dolgát, nem mindegyike érzi a XXI. századot és szinte egyike sem érdekelt abban, hogy a megszokott, drága, a papír fogságába zárt tankönyvek alapjaiban megváltozzanak.

A "tankönyv" kulcsszóhoz a képadatbázisban az "unalom" szó gyakori kapcsolat

A “tankönyv” kulcsszóhoz a képadatbázisban az “unalom” szó gyakori kapcsolat

Vannak már eszközök, amelyek a tantárgyi célok sokaságát segítenek elérni, mégsem egy tantárgyhoz kötődnek. Jól lehet dolgozni fogalomtérképekkel, tartalomkészítő eszközökkel, (ön)értékelő eszközökkel, adaptív tananyagelemekkel, amelyek figyelik a tanuló előrehaladását. Ezen kívül nagyon sokat lehet tanulni, ha szövegekkel dolgozunk. A szövegeket ne temessük, akkor sem, ha a tankönyvekben előforduló szövegek túl hosszúak, bonyolultak, esetleg hibásak és sokszor nem szólítják meg a tanulókat.

A tanulóknak ma már nem tartalomfogyasztóknak kell lenniük, hanem a tudáselemek értelmezőinek és alkotóinak. A digitális világ elrozsdásította a jól bejáratott régi feladatokat és módszereket. Ne féljünk megszabadulni ezektől! Tabletünkre ne konzerveket keressünk, amelyekről azt gondoljuk, hogy helyettünk is megtanítják a diáknak, amit kell! Ne azt tanítsuk, amit tudunk, hanem azt, amit kell!

Falak nélküli tantermek 1:1-ben

plaza "tanterem"A diák odamegy a szekrényéhez, kiveszi az ott töltődő laptopját és a cserecipőjét, aztán órára megy a tanterembe. Azaz tantermekbe. Az oktatás hatalmas helyiségekben, ún. plázákban zajlik a Cornwallis Academy-ben (Kent, Egyesült Királyság), ahol tanári szoba sincsen.

Az iskolának volt anyagilag is megerősített (!) bátorsága szakítani a hagyományos tantermi keretekkel. A plázákban hatalmas plazma kivetítők találhatók mindenfelé, nincs olyan hely, ahonnan nem láthatók. A korszerű fénytechnika, a könnyen vezérelhető sötétítők a belső teret pillanatok alatt meg tudják változtatni. A bútorzat lehetővé teszik, hogy a pláza bizonyos részében hagyományos, frontális helyzetben dolgozzanak a tanárok és a diákok, de az asztalok rugalmasan szolgálják a csoportmunkát is. Könnyen kialakíthatók kiscsoportok a mini amfiteátrum-szerű elemekkel, de a legérdekesebb ebben a hatalmas térben, hogy az egyéni tanuló minden korábbinál nagyobb figyelmet és támogatást kap.

Az alábbi videó a már harmadik generációs plázát mutatja be.

Minden évfolyamnak van egy saját tere, plázája. A pláza az 1:1 számítógép használat paradicsoma. A tanulók nem géptermi vagy ideiglenesen használt számítógépekkel, hanem saját laptopjaikkal dolgoznak. Ezáltal személyes tanulási terükben egy ismert, barátságos számítógépen használhatják a “digitális tolltartójukat“. Amikor ott jártunk az egyik plázában, láthattuk, ahogyan egy tanár frontálisan magyarázott, az általa vetített kép mindenhonnan látható volt. Voltak diákok, akik nagy, kör alakú asztaloknál egyéni munkát végeztek, egyesek beszélgetve dolgoztak és itt-ott felbukkant egy-egy tanár, aki segített a feladatok megoldásában.

A plázák technikai felszereltsége lenyűgöző, ritka élmény olyan helyet látni, ahol egy interaktív tábla kissé elavultnak tetszik. De mi a helyzet a tanárokkal?

A falak nélküli tanteremben egészen más tanári munka zajlik, mint hagyományos közegben. Az iskola vezetői többször hangsúlyozták, hogy nem ritka, hogy elköszön egymástól iskola és tanár. A plázában eltűnik a sok tanár számára oly vonzó központi hatalom. A tanulókkal több, egymással egy légtérben dolgozó és szorosan együttműködő, egymást kiegészítő tanár dolgozik. Ez nagyon science fiction egyelőre, mint az a szupertechnológia, amely megjelenik a teremben.

A pláza oktatáshoz nem jól használható a hagyományos tananyag, újjal kellett előállni. A tér valami olyasmit szolgál ki, ami szintén nem gyakori errefelé, az egyéni tanulás, az egyéni haladási útvonalak áll a középpontban. A diák nem általában fontos, hanem személy szerint is.

A hasonlat sántít

Már legalább egy évtizede kering az a konferenciákon, hazai és külföldi írásokban is gyakran emlegetett hasonlat, hogy a száz évvel ezelőtti orvosok nem tudnának mit kezdeni a mai modern műtőkben, bezzeg a száz évvel ezelőtti tanárok vidáman boldogulnának a mai tantermekben. A hasonlat azt kívánja kiemelni, hogy az orvostudomány elképesztően fejlődött, de a pedagógia, az oktatástechnológia nem.

Nekem ez a hasonlat nem tetszik, mert sánta és szerintem nem áll meg a lábán. Régóta téma ez szakmai baráti körömben, de a Digitális Nemzedék Konferencia elegendő aktiválási energiát jelentett e bejegyzéshez.

Technológia

Az orvostudomány valóban sokat fejlődött. Az 1910-es években nem volt még penicillin, a fájdalomcsillapítás sem tartott ott, ahol ma és sorolhatnám. A műtéti technika is, mint minden más berendezés és eszköz, sokat fejlődött a mikroelektronika megszületésével. Azonban sokakban él az a tévhit, hogy a mai betegeket az orvostudomány csúcstechnológiájával és a legkorszerűbb tudományos eredmények ismeretében gyógyítják. Ez sajnos kevés beteget érint. Az orvostudományra éppúgy nem lenne szabad globális általánosságokat mondani, mint a pedagógiára, ugyanis a különböző kontinenseken nagyok a különbségek.

Mire gondol a hasonlat? Egy chicago-i kórházat hasonlítunk össze egy chicago-i iskolával? És melyik iskolával? És melyik kórházat?

Ha az orvosi technológia csúcsát hasonlítjuk össze egy korszerű technológiájú iskolával, akkor a hasonlat nem áll meg. Egy száz évvel ezelőtti tanár egy írásvetítővel sem tudna mit kezdeni, pedig ez a hidegfényű jóbarát igazán ósdi és mégis előfordul egy mai osztályteremben. És ott vannak az íróeszközök, a világítás és a sok satöbbi.

Hibáztathatók-e tanárok és dicsérhetők-e orvosok ebben a kérdésben? Általánosan biztos nem.

Az orvosi technológia fejlődését a gyógyításhoz szükséges eszközigény, a tervezői innováció és a jelentős piaci előnyök katalizálják. Az oktatástechnológia azonban az információs  társadalommal együtt fejlődik és jelentős piaci katalizátorok egyáltalán nem jellemzők.

Tudomány

Az orvostudomány fejlődését a pedagógia fejlődéséhez hasonlítani alma és körte. Az orvostudomány és a pedagógia is különböző mértékben korszerű szintjeit mutatja ma is intézményről intézményre. Gyógyítható a torokgyík és a tüdőbaj, de mind a mai napig orvosi- és gyógyszerészeti diplomát szerzett emberek hirdetik és gyakorolják a teljesen tudománytalan homeopátiát (vö. piaci előnyök). A pedagógia, a kognitív tudományok, az oktatástechnológia nem fejlődött volna? Dehogynem.

A mai szakorvos egy CT berendezéssel valóban korszerű benyomást kelt, de jó néhány tanár akad, aki hasonlóan korszerű, de a “berendezés” egy része a fejében van. A másik része pedig az iskolában. Ha a kórház olyan szegény lenne, hogy sokkal kevesebb CT lenne és az orvosoknak saját CT berendezéseket kellene vásárolni, hogy korszerűbbek legyenek, a hasonlat szempontjából igazságosabb, a betegek szempontjából sanyarúbb helyzet lenne.

Célcsoport

Az orvostudomány fejlődése révén több betegséget diagnosztizálnak ma mint száz éve. Az akkor ismert betegségek ma is hasonlóak. A száz évvel ezelőtti diákok a maiakkal igen nehezen tudnának szót érteni. A társadalom sokat fejlődött (hála az égnek) és a diákok élete, attitűdje, értékei stb. még egy évtized alatt is változnak, nemhogy száz év alatt. Az 1910-es évekből érkező pedagógus maximum annyira boldogulna a mai tanulókkal, mint orvostársa egy TBC-s beteggel.

Nem hiszem, hogy ma lehet jó pedagógus valaki, aki az információs világából, szakmai tevékenységéből kizárja az internetet vagy modern eszközöket. De azt sem hiszem, hogy semmit sem változott egy évszázad alatt az iskola világa, és jogos ez a pedagógusokra (mint én is) nézve (finoman szólva) kellemetlen hasonlat.

Van, aki úgy állítja be, hogy pusztán informatikai eszközökkel (hardver és szoftver) válhat korszerűvé az oktatás (vö. piaci előnyök) és van, aki az info-kommunikációs technológiát “gépezésnek”, opcionális hóbortnak tartja. Mindkettő rossz vonaton utazik.

Ez igazán olyan bejegyzés, amivel bizonyára lehet vitatkozni, jöhetnek a vélemények.

Iskola tanári szoba nélkül

A tanár megérkezik az iskolába, kabátját és egyéb holmiját egy kártyával nyitható szekrénybe teszi. A tanításhoz szükséges eszközök, papírok, dossziék egy gurulós tárolóban vannak, amit a tanár minden délután hazavisz. A gurulós tároló tetején van a tanár laptopja, ezekkel indul tanítani, megbeszélésekre, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokra. Tanári szoba egyáltalán nincs az iskolában.

közös terek

Nem egy sci-fi novella kezdődik így. Ez a helyzet egy még az Egyesült Királyságban is különleges iskolában, ahol múlt héten jártam látogatóban egy nemzetközi csoporttal. A Cornwallis Academy sok egyéb ok miatt is különleges, például vannak falak nélküli tantermeik is, de ez egy külön bejegyzést érdemel.

szekrényMiért is lenne tanári szoba? A nagyobb tanári megbeszélésekhez, értekezletekhez erre alkalmas termek vannak (a hazai iskolákban is). A kisebb, akár diákokkal folytatott megbeszélésekhez az iskola hatalmas csarnokában rengeteg közös tér van asztallal, székkel, konnektorokkal a laptopok számára. Nem elírás: laptop. Manapság Magyarországon folyamatosan vitázom pedagógus kollégákkal, hogy lehet-e valaki jó tanár laptop vagy számítógép használata nélkül. Nem bonyolult a válaszom: nem. Nemcsak felkészült, szakmailag korszerű ismeretekkel rendelkező tanár nem lehet, de az internet használata nélkül, a csak hagyományos média (könyvek, televízió, rádió) információira támaszkodva még tájékozott, önálló gondolkodású ember sem.

Mit tartunk a tanáriban? Papíron levő információkat, bögréket, tollakat, fotókat, dolgozatokat. Egyik sem kiált a tanári szoba után. A Cornwallis Academy egy középiskola, ahova 13-18 éves diákok járnak. Nekik és a tanároknak is chipkártyájuk van, ezzel férnek hozzá a szekrényeikhez (ahol a laptopjaikat tölthetik is) és ezzel fizetnek a büfében is, ezért pénztárca nem szükséges. Ez a chipkártya nem a 25. század technológiája, a 20. században is megvolt már.

csarnokA diákok számára sincs külön szoba, ahol a bögréjüket elhelyezhetnék. Nekik is van szekrényük és ott tartják a váltócipőt és ott tölthetik fel mobiltelefonjukat és laptopjukat. Ez utóbbi sajnos álom még nagyon sok helyen. A diákok által használt saját laptop érdekes kihívásokat hozna. A jelenleg is létező megoldások, ami sajnos valamiért tanulói laptopnak hívnak e honban, nem saját laptopok, gyakorlatilag mobil géptermek. A tanulói laptopokat talán azért nevezték így, mert a billentyűzet és a kijelző apró és a diákok keze is kicsi. Sajnos a szemük nem kicsi…

A kenti Cornwallis Academy sok mindenben különleges még. Például hetedikben kötelező a mandarin. Nem a gyümölcs, hanem a kínai nyelv tanulása. Az iskolában nem láttam egy interaktív táblát sem. Helyette mindenütt hatalmas érintőképernyős plazma kivetítők vannak.

Tanári szoba nincs.

ez is közös, nyitott tér

ez is közös, nyitott tér