A digitális pedagógia (kinek mit is jelent ez) sok iskolában jelen van a tanév során, de a tanév rendjében van egy kiemelt időszak is, a Digitális Témahét, amikor a technológiai eszközökkel támogatott projektek nagyobb teret és figyelmet kapnak. A Digitális Témahétre regisztráló iskolák nem egy tanórányi vállalást tesznek, ennél komolyabb, nagyobb pedagógiai hozadékkal járó, legalább 5 tanórát, de akár egy hetet is átfogó miniprojekteket terveznek.
A miniprojektek tervezéséről tavaly tartottam egy online előadást, amely még most is használható a felkészüléshez.
Íme egy útiterv mindazoknak, akik regisztrálnak és részt vesznek a Digitális Témahéten.
Már legalább egy évtizede kering az a konferenciákon, hazai és külföldi írásokban is gyakran emlegetett hasonlat, hogy a száz évvel ezelőtti orvosok nem tudnának mit kezdeni a mai modern műtőkben, bezzeg a száz évvel ezelőtti tanárok vidáman boldogulnának a mai tantermekben. A hasonlat azt kívánja kiemelni, hogy az orvostudomány elképesztően fejlődött, de a pedagógia, az oktatástechnológia nem.
Nekem ez a hasonlat nem tetszik, mert sánta és szerintem nem áll meg a lábán. Régóta téma ez szakmai baráti körömben, de a Digitális Nemzedék Konferencia elegendő aktiválási energiát jelentett e bejegyzéshez.
Technológia
Az orvostudomány valóban sokat fejlődött. Az 1910-es években nem volt még penicillin, a fájdalomcsillapítás sem tartott ott, ahol ma és sorolhatnám. A műtéti technika is, mint minden más berendezés és eszköz, sokat fejlődött a mikroelektronika megszületésével. Azonban sokakban él az a tévhit, hogy a mai betegeket az orvostudomány csúcstechnológiájával és a legkorszerűbb tudományos eredmények ismeretében gyógyítják. Ez sajnos kevés beteget érint. Az orvostudományra éppúgy nem lenne szabad globális általánosságokat mondani, mint a pedagógiára, ugyanis a különböző kontinenseken nagyok a különbségek.
Mire gondol a hasonlat? Egy chicago-i kórházat hasonlítunk össze egy chicago-i iskolával? És melyik iskolával? És melyik kórházat?
Ha az orvosi technológia csúcsát hasonlítjuk össze egy korszerű technológiájú iskolával, akkor a hasonlat nem áll meg. Egy száz évvel ezelőtti tanár egy írásvetítővel sem tudna mit kezdeni, pedig ez a hidegfényű jóbarát igazán ósdi és mégis előfordul egy mai osztályteremben. És ott vannak az íróeszközök, a világítás és a sok satöbbi.
Hibáztathatók-e tanárok és dicsérhetők-e orvosok ebben a kérdésben? Általánosan biztos nem.
Az orvosi technológia fejlődését a gyógyításhoz szükséges eszközigény, a tervezői innováció és a jelentős piaci előnyök katalizálják. Az oktatástechnológia azonban az információs társadalommal együtt fejlődik és jelentős piaci katalizátorok egyáltalán nem jellemzők.
Tudomány
Az orvostudomány fejlődését a pedagógia fejlődéséhez hasonlítani alma és körte. Az orvostudomány és a pedagógia is különböző mértékben korszerű szintjeit mutatja ma is intézményről intézményre. Gyógyítható a torokgyík és a tüdőbaj, de mind a mai napig orvosi- és gyógyszerészeti diplomát szerzett emberek hirdetik és gyakorolják a teljesen tudománytalan homeopátiát (vö. piaci előnyök). A pedagógia, a kognitív tudományok, az oktatástechnológia nem fejlődött volna? Dehogynem.
A mai szakorvos egy CT berendezéssel valóban korszerű benyomást kelt, de jó néhány tanár akad, aki hasonlóan korszerű, de a “berendezés” egy része a fejében van. A másik része pedig az iskolában. Ha a kórház olyan szegény lenne, hogy sokkal kevesebb CT lenne és az orvosoknak saját CT berendezéseket kellene vásárolni, hogy korszerűbbek legyenek, a hasonlat szempontjából igazságosabb, a betegek szempontjából sanyarúbb helyzet lenne.
Az orvostudomány fejlődése révén több betegséget diagnosztizálnak ma mint száz éve. Az akkor ismert betegségek ma is hasonlóak. A száz évvel ezelőtti diákok a maiakkal igen nehezen tudnának szót érteni. A társadalom sokat fejlődött (hála az égnek) és a diákok élete, attitűdje, értékei stb. még egy évtized alatt is változnak, nemhogy száz év alatt. Az 1910-es évekből érkező pedagógus maximum annyira boldogulna a mai tanulókkal, mint orvostársa egy TBC-s beteggel.
Nem hiszem, hogy ma lehet jó pedagógus valaki, aki az információs világából, szakmai tevékenységéből kizárja az internetet vagy modern eszközöket. De azt sem hiszem, hogy semmit sem változott egy évszázad alatt az iskola világa, és jogos ez a pedagógusokra (mint én is) nézve (finoman szólva) kellemetlen hasonlat.
Van, aki úgy állítja be, hogy pusztán informatikai eszközökkel (hardver és szoftver) válhat korszerűvé az oktatás (vö. piaci előnyök) és van, aki az info-kommunikációs technológiát “gépezésnek”, opcionális hóbortnak tartja. Mindkettő rossz vonaton utazik.
Ez igazán olyan bejegyzés, amivel bizonyára lehet vitatkozni, jöhetnek a vélemények.
A tanár megérkezik az iskolába, kabátját és egyéb holmiját egy kártyával nyitható szekrénybe teszi. A tanításhoz szükséges eszközök, papírok, dossziék egy gurulós tárolóban vannak, amit a tanár minden délután hazavisz. A gurulós tároló tetején van a tanár laptopja, ezekkel indul tanítani, megbeszélésekre, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokra. Tanári szoba egyáltalán nincs az iskolában.
Nem egy sci-fi novella kezdődik így. Ez a helyzet egy még az Egyesült Királyságban is különleges iskolában, ahol múlt héten jártam látogatóban egy nemzetközi csoporttal. A Cornwallis Academy sok egyéb ok miatt is különleges, például vannak falak nélküli tantermeik is, de ez egy külön bejegyzést érdemel.
Miért is lenne tanári szoba? A nagyobb tanári megbeszélésekhez, értekezletekhez erre alkalmas termek vannak (a hazai iskolákban is). A kisebb, akár diákokkal folytatott megbeszélésekhez az iskola hatalmas csarnokában rengeteg közös tér van asztallal, székkel, konnektorokkal a laptopok számára. Nem elírás: laptop. Manapság Magyarországon folyamatosan vitázom pedagógus kollégákkal, hogy lehet-e valaki jó tanár laptop vagy számítógép használata nélkül. Nem bonyolult a válaszom: nem. Nemcsak felkészült, szakmailag korszerű ismeretekkel rendelkező tanár nem lehet, de az internet használata nélkül, a csak hagyományos média (könyvek, televízió, rádió) információira támaszkodva még tájékozott, önálló gondolkodású ember sem.
Mit tartunk a tanáriban? Papíron levő információkat, bögréket, tollakat, fotókat, dolgozatokat. Egyik sem kiált a tanári szoba után. A Cornwallis Academy egy középiskola, ahova 13-18 éves diákok járnak. Nekik és a tanároknak is chipkártyájuk van, ezzel férnek hozzá a szekrényeikhez (ahol a laptopjaikat tölthetik is) és ezzel fizetnek a büfében is, ezért pénztárca nem szükséges. Ez a chipkártya nem a 25. század technológiája, a 20. században is megvolt már.
A diákok számára sincs külön szoba, ahol a bögréjüket elhelyezhetnék. Nekik is van szekrényük és ott tartják a váltócipőt és ott tölthetik fel mobiltelefonjukat és laptopjukat. Ez utóbbi sajnos álom még nagyon sok helyen. A diákok által használt saját laptop érdekes kihívásokat hozna. A jelenleg is létező megoldások, ami sajnos valamiért tanulói laptopnak hívnak e honban, nem saját laptopok, gyakorlatilag mobil géptermek. A tanulói laptopokat talán azért nevezték így, mert a billentyűzet és a kijelző apró és a diákok keze is kicsi. Sajnos a szemük nem kicsi…
A kenti Cornwallis Academy sok mindenben különleges még. Például hetedikben kötelező a mandarin. Nem a gyümölcs, hanem a kínai nyelv tanulása. Az iskolában nem láttam egy interaktív táblát sem. Helyette mindenütt hatalmas érintőképernyős plazma kivetítők vannak.
Történt pedig, hogy számítógépnél ülő emberek azt mondták nekem, hogy magasak az elvárásaim, ne számítsak arra, hogy minden tanár használja az e-mailt és egyébként pedig nem része a munkájuknak az e-mail. Ha ezt nem hallom, fel se merült volna bennem, hogy megkérdezzek más, ugyancsak számítógép mellett ülő embereket, hogy mit gondolnak erről. Hogy én mit gondolok, arról lentebb írok.
A kérdőívet a facebook-on, e-mailen és az iwiw-en terjesztettem. 48 óra alatt 172 válasz érkezett (az iwiw csak pár delikvenst hozott a végén). A kérdőív persze nem kutatás, nem reprezentatív. Azokat kérdeztem meg, akiktől indult az impulzus: számítógép mellett ülő embereket.
A válaszadók foglalkozása megoszlott, de kicsit több, mint a fele pedagógus volt. A nemek aránya már nem volt ennyire kiegyensúlyozott. Ha a tanári szakmát nézzük, akkor a nők többsége nem lephet meg senkit (sőt), de azt hihettük volna, hogy a netező emberek között több a férfi. De a magyarázat nem bonyolult, a válaszadó pedagógusok között sok-sok nő volt.
Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a válaszadó szerint hozzátartozik-e a tanári munkához az e-mail használata.
Arról a négy válaszadóról, aki szerint nem elvárható azt tudjuk, hogy pedagógusok és nők is egyúttal.
A második kérdés arra vonatkozott, hogy vajon mennyi az elvárt gyakoriság e-mailek megtekintésére.
Azok, akik szerint nincs elvárás ezzel kapcsolatban mind nők voltak, de nem mind pedagógusok. Az elvárható válaszadási idő tekintetében a 48 óra győzött lóhosszal megelőzve a 24 órát. Aranyosnak érzem, hogy a 10 nap is kapott szavazatot. Aranyos, mert ezt már olyan hosszúnak érzem, hogy itt már abszolút labdába rúg a posta is.
A beérkezett válaszokban kutakodva megnéztem, hogy a nemek aránya mi az e-mailek ellenőrzési gyakoriságával kapcsolatban. Azért érdekes ez, mert elhangzó érv az, hogy a nők otthon több olyan feladatot is ellátnak, amely csökkenti az e-mailezésre fordítható időt.
Látható, hogy mindennapos e-mailezést nagyobb számban űzik a férfiak, mint a nők.
Érdekes eredményt mutat a fenti grafikon. A férfiak szerint inkább: “ej, ráérünk válaszolni még.” Ha már e-maileznek, akkor a nők gyorsabban elintézik, mint a férfiak.
De kanyarodjunk vissza, hogy miért is indult rövid útjára a kérdőív? Szóval a tanárok és az e-mail. Nem tudom, hogy mennyi idő telik még el, hogy az e-mail vagy az Internet ne legyen “a jövő zenéje” vagy csudabogarak elfoglaltsága. Magam 19 éve használok e-mailt és tanárként ugyanolyan természetesnek tartom a használatát, mint a piros színű tollét. Akárki mondhatja és sajnos mondja is, hogy a tanárok munkaköri leírásában ez nem szerepel. Valóban.
Lehet-e jó tanár, aki rá se néz a netre, rá se néz az e-mailre (amely lassan már megy ki a divatból)? Sokan mondják, hogy: miazhogynagyonis. Úgy látom, hogy nagyon derék ember, kedves pedagógus lehet, de jónak akkor mondható, ha a kismillió tanári készség, szaktudás, ésatöbbi mellett a Nemzeti Alaptantervet ismeri és követi. A Nat pedig több kulcskompetenciát is kiemel, például a digitálisat is. Ha gond, hogy biológiaórán nem foglalkozunk a hatékony, önálló tanulás fejlesztésével vagy történelem órán a szociális kompetencia fejlesztésével, akkor gond az is, ha a digitális írástudás kimarad.
Ha az orvostól elvárjuk, hogy a viszonylag friss orvostudományi eredmények ismeretében gyógyítson (amelyekről a szaksajtóból vagy képzéseken értesült), a pedagógustól is elvárható hasonló.
k.o.m.p.o.s.z.t 